A nap témája: Menekülnek az orvostanhallgatók az országból a diploma megszerzése után

A Független Egészségügyi Szakszervezet és a Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint, az alacsony bérezés és a körülmények miatt tízből hat orvostanhallgató külföldre menne dolgozni.

Gyakorlatilag soha nem tervezett még annyi fiatal medikus, illetve medika munkát vállalni, mint most, és az utóbbi időben több ezer szakdolgozó is elhagyta a magyar kórházakat. A számok alapján folyamatos az elvándorlás az egészségügyből.

Korábban a Népszava írt arról elsőként, hogy a kamara felmérésén 10-ből 6 orvostanhallgató nyilatkozott úgy, hogy külföldre menne dolgozni, ha megkapja a diplomáját. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint azonban egyre csökken az elvándorlás.

A szakszervezet szerint, noha nem lehetett volna, már a járvány alatt is volt olyan szakdolgozó, aki külföldön vállalt munkát. Soós Adrianna szerint a járvány idején 5 százalékkal nőtt az eláramlás az egészségügyből. Az elnök szerint gond az is, hogy nem tudni, jövőre lesz-e béremelés. Az elvándorlásnak ugyanis elsősorban anyagi okai vannak – számolt be róla az RTL híradó.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink