A nap témája: Minimum 124 milliárd forint jönne össze a Mészáros-adóból

Ahogy arról beszámoltunk, a Jobbik hétfő délelőtt benyújtotta javaslatát a Mészáros-adóról, egy olyan különadó bevezetéséről, amely „a politikai hátszéllel, hirtelen és aránytalanul meggazdagodott, kivételezett helyzetben lévő gazdasági szereplőket” kötelezte volna hozzájárulásra a koronavírus-járvány okozta munkanélküliség felszámolása érdekében. 

Jakab Péter határozati javaslata szerint az így befolyó összeget a Magyar Munkahelyvédelmi Alapba kellene átcsoportosítani, így segítve a megélhetésüket vesztett családokat.

A Mészáros-adót ezután több ellenzéki politikus is felkarolta, és nyújtott be ehhez hasonló javaslatot.

A 24.hu-nak megküldött kalkuláció a közbeszerzéseken kiemelkedően sikeres 18 legnagyobb cég pályázatokon (egyedül vagy konzorciumban) elnyert pénzeinek szerződéses értéke több mint 4246 milliárd forintot tett ki, amiből a 2 és 3 százalékos sávot alkalmazva 124 milliárd forintos szolidaritási adó jönne ki.

A Mészáros Lőrinc érdekeltségi körébe tartozó cégeknek összességében 23 milliárdot kellene befizetniük, és ez még csak a 2016 és 2020 közötti időszakra vonatkozna.

A legnagyobb hozzájárulást a Duna Aszfalttól kérnék. Szijj László érdekeltsége az egyik legnagyobb útépítő volt az elmúlt években, hatalmas megrendelés-állománya alapján a 27 milliárd forintot is meghaladhatná a cég járványügyi sarca.

A cégeken felül a kalkuláció alapján a tíz leggazdagabb magyar magánszemély csaknem 60 milliárd forintot fizethetne be, a gazdaglisták élén állók közül

  • Csányi Sándor 10,8,
  • Mészáros Lőrinc 8,9,
  • Gattyán György pedig 8,4 milliárdot.

(alfahir.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

139 éve született Szabadkán Kosztolányi Dezső, író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének kimagasló formaművésze, a XX. századi magyar széppróza és líra egyik legnagyobb alakja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink