A vendéglátók elvitelre kiadják az alkoholt, a vásárlók pedig a helyiség előtt megisszák csoportosan

Az utóbbi időben több panasz érkezett Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalához, amelyek szerint egyes vendéglátó üzletek a vendégeiket elvitel céljából kiszolgálják szeszes itallal, azonban a vásárlók a szeszes italt a vendéglátó üzletek előtti közterületen csoportosulva fogyasztják el – számolt be róla a Polgármesteri Hivatal gyorshír szolgálata.

Mindez azért problémás, mert bár a kormányrendelet előírásait önmagában nem sérti az, ha a vendéglátó üzlet a vásárlókat az üzletből történő árukiadással (a vásárlók üzletbe való belépése nélkül) kiszolgálja, azonban ha a vásárlók az üzlet előtti közterületen alkoholt fogyasztanak, akkor a vásárló tevékenysége a Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 12/2016. számú rendeletének 12. § (5) bekezdésébe ütközik,

mely szerint a boltok, üzletek előtt és közterületen szeszesital fogyasztása tilos.

E cselekmény szabálysértésnek minősül, melyet szabálysértési bírsággal lehet súlytani. Ezen túlmenően, amennyiben a vásárló megsérti a kormányrendelet szerinti kijárási korlátozást, ellene a rendőrség ezen okból is szabálysértési eljárást indíthat, amelynek során 5.000,- Ft-tól 500.000,- Ft-ig terjedő pénzbírság szabható ki.

A hódmezővásárhelyi önkormányzat azt kéri a vállalkozóktól, italbolt üzemeltetőktől, hogy a szabályok megtartása mellett mérlegeljék az üzlet nyitvatartását, illetőleg a vásárlók kiszolgálását.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink