A nap témája: Nagyon keveset keresünk, de az egyik legmagasabb adóteher is nálunk van

Magyarországon az Európai Unió negyedik legalacsonyabb fizetését vitték haza a dolgozók – számolt be a friss, 2020-as Eurostat-adatokról nemrégiben az mfor.hu.

A gazdasági portál azonban egy másik érdekes adatsort is áttanulmányozott, méghozzá a bérekre rakó adóterheket. Nos, ebben sem áll fényesen kishazánk:

az adóék mértéke Magyarországon 43,6 százalék volt 2020-ban, ami a harmadik legmagasabb az EU-ban.

Ennél intenzívebben csak a német és a belga kormány sarcolja a munkabéreket, sorrendben 45 és 44,1 százalékkal.

Az mfor cikkében kiemeli, hogy az Eurostat adatai nem térnek ki részletesebb adatokra, amelyek rámutatnak, hogy két területen nem áll ennyire rosszul Magyarország.

Ezek a 

  • több gyermeket nevelő családok,
  • és az átlagnál jóval magasabb keresetből élők adózása.

Előbbinél a családi adókedvezmények miatt gyakorlatilag nincs fizetendő, levonandó adó és járulék, míg a magas keresettel rendelkezők bár ugyancsak 43,6 százalékos adóékkel számolhatnak, ám ez is kedvezőbb számukra, mint számos európai ország többkulcsos adórendszere, amely a magas fizetéseket magasabb adóteherrel sarcolja.

Néhány napja szintén az mfor-on jelent meg egy összesítés arról, hogy noha nőnek a hazai fizetések, azok értéke a forint gyengülése miatt európai összesítésben még mindig az egyik leggyengébb bérátlagot jelent.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

139 éve született Szabadkán Kosztolányi Dezső, író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének kimagasló formaművésze, a XX. századi magyar széppróza és líra egyik legnagyobb alakja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink