A nap témája: Normális, hogy a magyar infláció a legnagyobb az egész EU-ban?

Normális, hogy az egész Európai Uniót tekintve a magyar infláció a legnagyobb? – tette fel a költői kérdést a Jobbik pénteki Facebook-posztjában, miután a KSH közölte a januári 25,7 százalékos drágulási adatot.

Az ellenzéki konzervatív párt a bejegyzésében kifejtette:

,,Az unió 27 tagállama közül eddig 19 közölte a múlt havi számokat, 18 ország már túl van az inflációs csúcson. Az egyetlen kivétel Magyarország.

Hazánkban drágultak legnagyobb mértékben az élelmiszerek, és azt se felejtsük el, hogy Európa-rekord az áfa mértéke is.

Az Orbán-kormánynak pedig jól láthatóan nincs válasza a saját maga által okozott megélhetési válságra, az elszálló árakra, a bérek, a nyugdíjak elértéktelenedésére.

Felelős kormányzás, valós segítségnyújtás helyett cserben hagyják a magyar embereket azzal, hogy látszatintézkedéseket hoznak, miközben továbbra is a valóság elfedésére, a felelősség hárítására és a hatalmuk megtartására helyezik a hangsúlyt.”

Te többet fizetsz, az állam több pénzt kap – tulajdonképpen ezt jelenti az infláció! Tehát a kormány még válságos helyzetben is nyerészkedik rajtad! A konzervatív Jobbik ennek véget vetne: adócsökkentéssel védenénk az elszabadult árak miatt nehéz helyzetbe jutott családokat!

– áll a Jobbik posztjában.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Már a makói Sparban is elérhető a Munch-ételmentés

Féléves tesztelést követően mostantól valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházban bekapcsolódhatnak a vevők a tudatos élelmiszermentés folyamatába a Munch-applikációval, amelyen keresztül akár 66 százalékkal olcsóbban, gyorsan és kényelmesen juthatnak hozzá jó minőségű élelmiszerekhez – írja közös közleményében a SPAR Magyarország és a Munch Europe.

Tovább »

📺 Makói nagycsoportos ovisok a biztonságos közlekedéssel ismerkedtek

Május 16-án indított útjára egy 10 állomásos road-showt a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet, az Építési és Közlekedési Minisztérium támogatásával. Ennek részeként nagycsoportos óvodások számára szerveznek közlekedésbiztonsági programokat, ma a hetedik helyszínre érkeztek, Makóra.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

A nap témája: A hét elején még esőre számíthatunk

Csapadékosabbá válik az időjárás a hét elején: többfelé kell esőre, záporra, zivatarra számítani, emellett élénk, olykor erős szél valószínű. A hét második fele szárazabbnak ígérkezik, csak elszórtan lehet zápor, zivatar, és a hőmérséklet csúcsértéke az átmeneti visszaesést követően a hét végére ismét megközelíti a 30 Celsius-fokot

Tovább olvasom »