A nap témája: Orbán döntése nyomán mostmár Kelet-Magyarországra is jöhetnek fegyveres NATO erők

A legfrissebb Magyar Közlönyben jelent meg egy korábbi határozat módosítása, amely most már a teljes ország területén lehetővé teszi a NATO reagáló erők Magyarországra történő települését, amennyiben arról NATO döntés rendelkezik.

Az eredeti, még márciusban megjelent 1120/2022. (III. 7.) Korm. határozata az ukrajnai válsággal összefüggő csapatmozgásokról és egyes kapcsolódó feladatokról nevű határozat 1. pontja még úgy szólt, hogy

engedélyezi a NATO állam- és kormányfői testületének 2022. február 25-i nyilatkozatában megerősített döntéseire tekintettel a NATO reagáló erők Magyarország területén szárazföldi és légi úton történő áthaladását, illetve Magyarországra [Baranya megye, Fejér megye, Komárom-Esztergom megye, Győr-Moson-Sopron megye, Somogy megye, Tolna megye, Vas megye, Veszprém megye, Zala megye területére, Pest megye területének a Duna vonala és Fejér megye által határolt területére, valamint Budapest Duna vonalától nyugatra eső területére (a továbbiakban együtt: Dunántúlra)] történő települését.

A módosítás után (a Kormány 1294/2022. (VI. 14.) Korm. határozata) azonban már kikerült az ország nyugati megyéinek és Pest megye, valamint a főváros nyugati részének a felsorolása, csak Magyarország maradt a szövegben, tehát az ország keleti részében is lehetővé vált a NATO csapatok települése, illetve a gyakorlatokon és kiképzési feladatokon történő részvétele szükség esetén.

A határozat 2. pontja szintén eszerint módosult, az eredeti szöveg szerint ,,szükség szerint Magyarországra (Dunántúlra) történő települését, ideértve a gyakorlatokon és kiképzési feladatokon történő részvételt is”, míg a módosításból már kimaradt a Dunántúlra vonatkozó zárójeles rész.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Megszűnik a határellenőrzés Kiszomboron és Nagylakon

A soros magyar európai uniós elnökség egyik fontos célkitűzése az volt, hogy még az év vége előtt pont kerülhessen a schengeni övezet bővítésére, és ez sikerült is, Bulgária és Románia január elsejétől a zóna része lesz – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

Tovább olvasom »