A nap témája: Orbán Viktor hétfőn mindenkit meglepett azzal, hogy nincs b-terve

Nagy lehet a baj a magyar gazdasággal, ha még kommunikációs szinten sem sikerül egy alternatív forgatókönyvet prezentálnia a kormányzatnak, főleg annak tükrében, hogy az eddigi gazdaságvédelmi akcióterveket is folyamatosan korrigálni kell.

Mindenesetre hétfőn Orbán Viktor a Parlamentben arról beszélt, hogy munkahelyvédelem terén nincs b-terve: a munkanélküli támogatás három hónapos idejét nem hosszabbítja meg, mert legkésőbb a támogatás idejének lejártakor mindenki talál munkát magának. Vagy a piacon, vagy pedig a magyar állam biztosít valamit a számukra.

Kiszivárgott kormányzati adatok szerint jelenleg 330 ezer álláskereső van, a számuk pedig napról napra nő. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a koronavírus-járvány gazdasági hatásai már csaknem két hónapja éreztetik hatásukat több szektorban is.

Orbán Viktor ma mindenkit meglepett azzal, hogy nincs b-terve, elképesztő és elszomorító volt ezt hallani – fogalmazott az Alfahír érdeklődésére Dudás Róbert, a Jobbik alelnöke.

Legalább azzal nyugtatta volna az embereket, hogy a kormány stratégiáját folyamatosan formálják, és igazítják a járványhelyzethez, de az, hogy nem készül b-terv, az felelőtlenség – hangsúlyozta az országgyűlési képviselő.

Arra is figyelmeztetett, hogy egyelőre még azt sem láthatjuk, hogy a gazdasági válság melyik szakaszában járunk, így azt sem tudhatjuk, hogy az meddig fog elhúzódni, ezek alapján hogyan lehet azt megígérni, hogy mindenkinek munkát biztosít három hónap után.

„Bár így lenne, de még ő sem Nostradamus”

– tett hozzá.

Bár ezzel kapcsolatban volt egy fontos félmondata a miniszterelnöknek. Az, hogy az állam fogja ellátni a járvány miatt munkanélkülivé váló embereket, azt jelentheti, hogyha ugyan lesz rá elegendő költségvetési forrás, akkor a megélhetésüket vesztett tízezrek számára a közmunkaprogram lesz Orbán Viktor a-terve.

Nem túl jó kilátások.

(alfahir.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

139 éve született Szabadkán Kosztolányi Dezső, író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének kimagasló formaművésze, a XX. századi magyar széppróza és líra egyik legnagyobb alakja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink