Csanádpalota polgármestere azt kéri, ha valaki elmegy otthonról, vegyen fel szájmaszkot

Szeretnék megkérni minden lakost, hogy a minél hatékonyabb védekezés céljából, ha elhagyják otthonaikat, a szájmaszkokat ne hagyják otthon, ne a zsebükben tartsák, hanem rendeltetésszerűen, orrukat, szájukat eltakarva hordják – kéri Dr. Debreczeni István polgármester.

Fokozottan ügyeljünk arra is, hogy a maszkok, amennyiben lehetséges, mindig fertőtlenítve, átvasalva legyenek használva. Ezen kívül továbbra is szíveskedjenek az utcán, boltokban egymástól a legalább 1,5 méteres távolságot tartani – tette hozzá.

Felhívásában egy követendő példát is kiemelt: Barta Józsefné Manyi néni szájmaszkban, gumikesztyűben, a korosztályának kijelölt idősávban ment elvégezni a bevásárlást Laci boltjánál. Bár az ő elővigyázatossága nem meglepő, hiszen több évtizedet dolgozott az egyészségügyben.

A veszélyhelyzeti időszak fennállása óta az önkormányzat folyamatosan tisztítószer utánpótlással látja el a csanádpalotai intézményeket. Csütörtökön például a Naplemente Idősek Gondozóház vezetőjének juttatott el csomagot a polgármester (kiemelt fotón.) 

Szintén csütörtökön 1.500 db szájmaszkot szereztek be, melyeket a következő önkormányzati újsággal együtt, steril csomagolásban juttatnak el a lakosság részére.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

18 éve hunyt el Somlyó György Kossuth-díjas és többszörös József Attila-díjasmagyar költő, író, esszéíró, műfordító, számtalan díj és elismerés birtokosa, a Magyar Költészet Napjának kezdeményezője.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Nagyéren már eldőlt a választás

Nagyéren nem kell izgulni, hogy ki lesz a polgármester és a képviselők, ugyanis a 388 választópolgár ugyanazokra szavazhat, akikre öt évvel ezelőtt. Vagyis ugyanannyi induló van, amennyi mandátum.

Tovább olvasom »