A nap témája: Pániküzemmódba kapcsolt az Orbán-kormány

,,Gulyás Gergely úgy mantrázta a semmire sem jó kormányzati látszatintézkedéseket – és ígéreteket – mintha nem lenne holnap” – kezdi közleményét a Jobbik a tegnapi kormányinfóra reagálva.

Mint írják: ,,a Miniszterelnökséget vezető miniszter felelős, valós segítséget nyújtó intézkedéseket ezúttal sem jelentett be, ellenben hazug módon minden rosszért külső tényezőket: a háborút, Brüsszelt és a politikai ellenfeleiket igyekezett felelősként megjelölni.”

,,Rossz hír a magyar családok számára, hogy ma is kiderült: a kormánynak továbbra sincs terve a gazdaság talpra állítását, az Európa-rekordot jelentő infláció megfékezését, illetve a bérek európai szintre emelését illetően. Tisztán látszik, hogy tartanak az egyre nagyobb társadalmi elégedetlenségtől, pániküzemmódba kapcsoltak, ezért igyekeznek minden erővel hárítani a felelősséget, és kormányzati propagandával elfedni az egyre lesújtóbb valóságot”

– emelték ki.

A Jobbik-Konzervatívok szerint viszont nincs helye a mellébeszélésnek:

az Európa-bajnok Orbán-infláció a kormány elhibázott gazdaságpolitikájának a következménye, és arról, hogy nem jönnek a magyar embereknek járó uniós források, kizárólag Orbánék korrupt, oroszbarát, Putyin véres „békéjét” áhító politikája okolható.

Ahogyan a béreket is – a magyar nemzeti érdekekkel ellentétes módon – ők tartják szándékosan alacsonyan, azok leszorítására vendégmunkásokat hoznak az országba. Felelős kormányzást, a magyar emberek érdekében meghozott döntéseket! Normális béreket, normális Magyarországot!

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

128 éve született Török Sophie (született Tanner Ilona) Baumgarten-díjas író, költő, Babits Mihály felesége.

Tovább »

Jövőre sem maradunk makói naptár nélkül

A Szirbik Miklós Egyesület elkészítette a 2024. évi naptárját, amely Híres makóiak címmel jelent meg. Galamb Józseftől Pulitzeren át Mályusz Elemérig 12 híres makói fotója és rövid életrajza kapott benne helyet – számolt be róla az egyesület elnöke, Zeitler Ádám.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink