A nap témája: Pánikvásárlás indulhat a hétvége előtt

A Független Benzinkutak Szövetségéhez tartozó, és azt támogató benzinkutak a kialakult ellátási hiány, bizonytalanságok és a ki nem fizetett anyagi támogatások miatt augusztus 19-20-án szüneteltetik az üzemanyagkiszolgálást. A szövetség egyébként még a bejelentés előtt arra figyelmeztetett, hogy további benzinkutak zárhatnak be, mivel a kormány még a júliusi támogatást sem adta oda a kis kutak tulajdonosainak. 

A Holtankoljak.hu ügyvezetője az ATV Start című műsorában azt mondta: az elmúlt hetek tankolási problémái tovább fokozódhatnak azzal, hogy a 2000 hazai benzinkútból ez az 5-600 kiesik a hétvégén, ez pedig jellemzően vidéken okozhat majd nehézségeket. De azzal, hogy ezt bejelentették, elindulhat egy komolyabb pánikvásárlás, ami inkább csak folytatja az elmúlt napok eseményeit, mert az emberek sokszor túlvásárolják magukat, ez pedig tovább nehezíti a helyzetet – fejtette ki Bujdos Eszter.

Azt látják, hogy a forgalom rekordokat dönt, a magyar lakosság olcsónak tartja a 480 forintos árat, egy sokkal tudatosabb tankolási rutinra kellene átállni – hívta fel a figyelmet.

Hangsúlyozta: senkinek nem javasolja, hogy otthon tárolja az üzemanyagot. Leginkább a mezőgazdasági ágazatban próbálnak gázolajat felhalmozni, a nagyobb gazdáknak vannak tárolókonténereik, ezek jól működnek és nem illegálisak – tette hozzá.

Ráadásul nem csak hogy júliusra nem kapták meg a kis kutak a beígért támogatást, arról sincs semmilyen információ, hogy augusztusban ezzel mi lesz, vagyis eddig csak 4 hónapra kaptak támogatást a november óta tartó ársapka után. Bujdos Eszter szerint emellett a literenkénti 20 forintos támogatás valójában csak 16-ot jelent, hiszen a tavalyi forgalom 80 százaléka után kapják meg a támogatást, aminek jelentős részét elviszi a fuvarköltség és a megemelkedett rezsiárak.

Az üzemanyaghiányos helyzetre komoly hatással lesz az üzemszünet, ez korlátozza majd a vásárlást. Az ügyvezető úgy látja, az ársapka egy nem fenntartható rendszer, ezt az is mutatja, hogy a stratégiai készletek értékesítésében is csak a cégek töredéke vállalta annak az értékesítését hatósági áron, hiszen ez a nagy- és kiskereskedőknek is egy komoly veszteséget okoz.

A hatósági ár a Molnak is veszteséget jelent, de a cég továbbra is az orosz olajat dolgozza fel egy alacsonyabb bekerülési költséggel, a finomítói árréssel tud kompenzálni – jegyezte meg. Szerinte sokat tudna segíteni az exportált üzemanyag mennyisége a kis benzinkutaknak, ők ugyanis jelenleg az igényeik 50 százalékát kapják meg, ami sok esetben már a hét közepén elfogy.

Kérdésre válaszolva Bujdos Eszter úgy vélekedett, a piaci ár sokakat rákényszerítene a spórolásra, vagy legalábbis arra, hogy jobban megszervezzük az utazásainkat, de erre nagyon nehéz átállni.

A hatósági ár eltörlése azonnal javítana az ellátási helyzeten, de amíg az olaj a jelenlegi szinten van, és a forint is stagnál, addig azonban nem lehet arra számítani, hogy a piaci ár jelentősen csökkenni fog – mondta az ügyvezető.

(atv.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink