A nap témája: Pert indítanak ellenünk az építőanyagárak rögzítése miatt

Az Európai Bizottság pénteken bejelentette, hogy keresetet indít Magyarországgal szemben az uniós bíróságon az egyes építőanyagok rögzített árát bevezető szabályok, a rögzített árak be nem tartása esetén fizetendő súlyos büntetőadók, valamint az építőanyagokra és az építőipari nyersanyagokra vonatkozó termelési kötelezettségek miatt, számolt be az MTI.

A brüsszeli testület úgy véli, ezek a nemzeti intézkedések nem felelnek meg az uniós szerződésekben biztosított letelepedési szabadságnak. Emellett a rögzített árakat és a büntetőadókat megállapító intézkedést Magyarország nem jelentette be az egységes piac átláthatóságáról szóló uniós irányelv alapján, amelynek értelmében a tagállamok kötelesek bejelenteni a műszakiszabály-tervezeteket.

A bizottsági sajtóközleményben kiemelték:

A nemzeti intézkedések rögzített árakat vezettek be egyes építőanyagokra – homokra, kavicsra, cementre – vonatkozóan, és kötelezővé tették a vállalkozásoknak, hogy teljesítsenek bizonyos kitermelési szinteket akkor is, ha az gazdaságilag nem fenntartható. A szóban forgó intézkedések nem tűnnek sem indokoltnak, sem arányosnak, és korlátozhatják a letelepedési szabadságot – olvasható a sajtóközleményben.

A bizottság első lépésben 2022 áprilisában felszólító levelet, majd 2023 januárjában indokolással ellátott véleményt küldött Magyarországnak. Mivel a testület úgy véli, hogy Magyarország továbbra is megsérti az uniós szabályokat, úgy határozott, hogy az ügyet az Európai Unió Bírósága elé terjeszti.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap képe

Így szeretne Makó fürdőváros lenni: derékig érő gazzal találkozhatnak a turisták (és a helyiek) a Hagymatikum mögött.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink