Farkas Éváék még ünnepséget is szerveztek, hogy ingyen odaadták az iskolákat az egyházaknak

Maga a parlamenti törvény is elég visszás, az erről szóló szavazás is nehezen ment át a makói testületen, ezt még sikerült azzal fokozni, hogy egy ünnepséget is tartottak az ingyenes vagyonátadásról.

Mint az ismert, Semjén Zsolt ötlete nyomán törvényt módosítottak, így az egyházak a valaha tulajdonjukban lévő épületek birtokjogát újra igényelhetik az önkormányzatoktól. Igazából olyat is igényelhetnek, amik soha nem voltak a tulajdonukban.

Makón három egyház jelentkezett: a Makó-Belvárosi Egyházközség a Kálvin iskoláért és az ottani ingó vagyonért; a Hajdúdorogi Főegyházmegye a Zrínyi utcai óvodáért és az ingóságért; a Szeged-Csanádi Egyházmegye a Návay Lajos téri katolikus iskoláért, a Tulipán utcai óvodáért és a Vásárhelyi utcai tornaterem épületéért és az összes ingóságért.

Az erről szóló szavazás elsőre nem sikerült, ugyanis három fideszes képviselő nem jött el az ülésre, a három ellenzéki pedig nem támogatta az ingatlanok és ingóságok ingyenes átadását az egyházaknak, így pedig minősített többség hiányában nem lett meg a szükséges támogatás. Másnap végül egy rendkívüli ülésen megszavazták, odaadták teljesen ingyen az egyházaknak az általuk kért iskolaépületeket.

Farkas Éváék szombat délelőtt ünnepélyes keretek között írták alá a szerződéseket Kiss- Rigó László, szeged-csanádi püspök, Fekete Károly, a tiszántúli református egyházkerület püspök, Kocsis Fülöp, hajdúdorogi főegyházmegyei érsek, metropolita és Róth Márton főispán jelenlétében.

,,Az elmúlt években Makón minden egyházi fenntartásban működő oktatási-nevelési intézményünk komoly felújításon ment keresztül, felekezeteink szolgálatukat városunk közösségének megelégedésére végzik, amelynek köszönhetően méltó módon kiérdemelték a makói szülők, egyházi közösségek bizalmát. Azzal, hogy a tevékenységükhöz használt ingatlanokat közösségi szolgálatuk időtartamára tulajdonba adjuk számukra, ezt a bizalmat is elismerjük, támogatjuk és tovább erősítjük”

– fogalmazott a polgármester.

(Fotó: Farkas Éva Erzsébet oldala)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

91 éve hunyt el Ferenczi Sándor orvos, pszichoanalitikus, a magyar pszichoanalitikai iskola megteremtője.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink