A nap témája: Rendkívüli parlamenti ülésen nyomhatják át a státusztörvényt

Ezen a héten csak négynapos ülést tervezett az Országgyűlés, Semjén Zsolt a kormány nevében mégis kért egy pénteki, rendkívüli ülést, amelyen több jogszabály-módosítást is megszavaznának sürgősen: köztük a pedagógusok státusztörvényét is – írja a hvg.hu.

A plusz ülésnap beiktatását Semjén azzal indokolta, hogy ellenkező esetben az őszi ülésszakra tolódna néhány egyéni indítvány megszavazása, ez pedig „fontos jogalkotói célkitűzések megvalósítását veszélyeztetné.”

Kövér László házelnöknek küldött levelében Semjén Zsolt meg is nevezte azt az öt – egyéni képviselői indítványt vagy kormánytag előterjesztését – amelynek tárgyalása, elfogadása nem tűr halasztást. Ezek a következők:

  • A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény módosításáról szóló javaslat – kormánypárti önálló indítvány, amely eltörölné az önkormányzatok által kivetett földadót.
  • A nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény, valamint a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény módosításáról – Ritter Imre német nemzetiségi képviselő indítványa a nemzetiségi önkormányzatok választásának szabályait módosítaná, már a jövő évi választásokon.
  • A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény, valamint a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény módosításáról – Németh Szilárd rezsibiztos javaslata, amely eltörölné a PB-gáz hatósági árát.
  • A kulturális örökség egyes elemeinek fenntartható fejlesztéséről – Lázár János építési és közlekedési miniszter javaslata az állami tulajdonú kastélyok magánhasznosításba adására.
  • A pedagógusok új életpályájáról – Pintér Sándor belügyminiszter javaslata a „státusztörvényről”.
Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink