A nap témája: Rétvári nem tudja, mi lesz az összeomló egészségüggyel a beáramló migránsmunkások után

A közeljövőben várhatóan több ezer külföldi – jellemzően kirgiz, mongol, vietnámi, indonéz és filippinói – vendégmunkás érkezhet Magyarországra – írta írásbeli kérdésének bevezetőjében Lukács László György, a Jobbik-Konzervatívok alelnök-frakcióvezetője. A vendégmunkások a társadalombiztosítás által finanszírozott egészségügyi szolgáltatásokat abban az esetben vehetik igénybe, amennyiben a kötelező járulékokat megfizetik.

Az ellenzéki politikus Pintér Sándor egészségügyért is felelős belügyminisztert kérdezte, hogy szerinte felkészült-e a hazai egészségügy a vendégmunkások érkezésére. Kétségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a jelenlegi orvoshiányt figyelembe véve, van-e elegendő orvos, hogy a hazánkba érkező vendégmunkások ezreit vizsgálja, gyógyítsa.

Pintér Sándor kivonta magát a válaszadás feladata alól, helyette államtitkárát, Rétvári Bencét bízta meg a hálátlan feladattal. A fideszes államtitkár egy a tárgyhoz nem tartozó személyeskedéssel kezdett, és magára a kérdésre utána sem válaszolt egyenesen.

Nem futotta tőle többre, minthogy általánosságokat írjon, illetve a ,,baloldali kormányokat” támadja – nem véve figyelembe, hogy azokhoz a Jobbiknak semmi köze sem volt.

,,Az egészségügyi ellátások igénybevétele és költségeinek finanszírozása Magyarországon a társadalombiztosítás rendszerében történik. A társadalombiztosítás az egyéni felelősség elve szerint, kötelező részvételen és befizetéseken alapuló kockázatközösség”

– írta Rétvári. Hozzátette, hogy ennek megfelelően azok a magyar állampolgárok és hazánkban munkát végző személyek jogosultak az egészségügyi szolgáltatásokra, akik biztosítottak, vagy akik után valaki fizeti utánuk az egészségügyi járulékot.

Rétvári Bence ezután teljesen kéretlenül számokkal kezdett dobálózni, hogy ki mennyi kórházat, rendelőintézetet, mentőállomást adott át és újított fel. Ha valaki járt mostanában kórházban vagy rendelőintézetben, akkor komolyabb utánajárás nélkül is tudhatja, hogy a Fidesz 13 éves uralkodása alatt sem lett jobb az egészségügy helyzete Magyarországon, sőt.

(alfahir.hu)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Több első véradó is jelentkezett Makón

Újra összejöttek ezen a héten is a makói véradóhősök, hogy életeket menthessenek – számolt róla a Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád megyei szervezetének Véradással foglalkozó oldala szombaton.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink