A nap témája: Sikertelen lett a tárgyalás, jöhet az újabb pedagógussztrájk

Kudarccal végződött a pedagógusok sztrájktárgyalása, ugyanis Nagy Erzsébet szerint már az egyeztetés elején kiderült, hogy semmilyen előremozdulás nincs a követeléseik kapcsán.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke a kormány képviselőjével történt keddi sztrájktárgyalás után elmondta, Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelésért felelős államtitkára szerint

jelenleg nincs kormányzati döntés arra vonatkozóan, hogy a központi költségvetésből átcsoportosítsanak a közoktatásban béremelésre, rendezzék az eddig ki nem fizetett túlórákat, továbbá csökkentsék a munkaterheket.

Nagy Erzsébet a Portfoliónak úgy fogalmazott, tehát egyetlen sztrájkkövetelésükre sem mondták azt, hogy bármiféle megállapodásra készen állnának. A szakszervezeti vezető aláhúzta, hogy néhány fontos dolog miatt tovább maradtak benn az egyeztetésen. Leszögezte, a sztrájkot szeptember elsejével folytatják, ám

sok kollégánk jelezte azt, hogy részt kíván venni a munkabeszüntetésben, azonban nem szeretné a sztrájkkal kapcsolatos nevetséges és megalázó játékot végigjátszani az intézményében.

Vagyis a sztrájk alatt nem tanítanának vagy folytatnának a törvényben előírt tevékenységeket, jelesül ,,még elégséges szolgáltatást„. Így ezen tanárok polgári engedetlenséget szerveznek, ebben azonban a szakszervezetek nem vesznek részt. A pedagógusok esetlegesen kieső munkabére ügyében viszont támogatják őket, és jogi segítséget is ígérnek, ha szükség lesz rá.

A legsúlyosabb retorzió az legfeljebb az egyhavi bér elvonása, de ennek is arányosnak kell lennie a kiesett munkaidőre nézve” 

– tolmácsolta a sztrájkolók jogait az elnök.

Nagy Erzsébet felhívta a figyelmet arra is, hogy szeptember 2-ára a diákok tüntetést szerveznek a tanárokért, és mindenkit biztatott az eseményen való részvételre.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

73 éve született Rakovszky Zsuzsa, Kossuth-díjas magyar író, költő, műfordító; a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink