A nap témája: Szigorodnak a munkásszálló építések támogatási feltételei

Az elmúlt hónapokban számtalan alkalommal próbáltam az Országgyűlés előtt válaszadásra bírni a minisztérium képviselőjét, hogy vajon miért támogatja a kormány azoknak a munkásszállóknak az építését, ahol később kiemelkedő számban jelennek meg a harmadik világ dolgozói. Így az adóforintokból nem csak magyarok, de külföldiek boldogulását is finanszírozta a kormány – írja közleményében Z. Kárpát Dániel, a Jobbik-Konzervatívok alelnöke.

Az ellenzéki politikus kifejtette: a Jobbik-Konzervatívok szerint megengedhetetlen, hogy a polgárok által befizetett közpénzmilliárdok az ázsiai vendégmunkások szállásoltatására folyjanak el! A kabinet most végre belátta, hogy valóban komoly problémát jelez az általunk felvetett kérdés, „félig” megcsinálta azt, amit követeltünk, és szigorított a hatályos szabályozáson.

Ezentúl előírás lesz ugyanis, hogy az államilag támogatott munkásszállásokon legalább 50 százalékos mértékben magyar munkaerőt kell elszállásolni, ezzel pedig ha nem is oldották meg a problémát, de a Jobbik-Konzervatívok nyomására érdemi, komoly elmozdulás történt a kérdésben

– jelentette ki a konzervatív országgyűlési képviselő.

Az Orbán-kormánytól azt várjuk, hogy az elismerendő lépést követően valósítsák meg a Jobbik-Konzervatívok magyar kvótára vonatkozó javaslatát, és ezzel párhuzamosan emeljék fel az 50 százalékos szintet legalább 90-re!

– szögezte le Z. Kárpát, aki szerint Magyarországon csak és kizárólag a magyarok szülőföldön való boldogulása lehet az első.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Megalakult a Kétfarkú Kutya Párt makói sejtje

Péntek este tartotta alakuló megbeszélését a Makói MKKP sejt, amelyre meghívást kapott a Makói Csípős is. A passzivisták oldalunknak elmondták, szeretnének értéket létrehozni a városban, emellett fontos helyi ügyekre felhívni a figyelmet.

Tovább »

Felborult egy kamion az M43-ason

Defektet kapott és felborult egy papírárút szállító kamion az M43-as autópálya 45-ös kilométerénél – közölte a megyei katasztrófavédelem pénteken, nem sokkal 18 óra előtt. Az eset az apátfalvi-királyhegyesi lehajtó közelében történt.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink