A nap témája: Szijjártó nem tudja, használta-e valaki a kémszoftvert

„Továbbra sem tudok ebben az ügyben újat mondani. Semmifajta törvénytelenségre, jogszabályokba ütköző tevékenységre az Információs Hivatal részéről nem került sor” – válaszolta Szijjártó Péter a Telex Pegasusra vonatkozó kérdésére a kötcsei pikniken.

Azért kérdezték erről az Információs Hivatalt felügyelő külügyminisztérium vezetőjét, mert júliusban azt mondta, hogy megkéri az Információs Hivatal vezetőjét, vizsgálják meg, milyen külföldi titkosszolgálatok állhatnak a Pegasus-botrány mögött. A vizsgálat eredményéről másfél hónap elteltével se tudott nyilatkozni Szijjártó, de azt mondta, ha a Nemzetbiztonsági Bizottságnak a Pegasussal kapcsolatban kérdése van, az Információs Hivatal vezetője szívesen válaszol.

Arra a felvetésre, hogy a bizottságnak a fideszes képviselők távolmaradása miatt nem volt lehetősége meghallgatni a lehallgatási ügyben esetlegesen érintett szerveket, vezetőket, azt mondta, szerinte a bizottság vezetőjének (a jobbikos Stummer János) felelőssége, hogy a bizottságot működtesse. Nem akarta kommentálni a nemzetbiztonsági bizottság tagjainak munkáját, csak megismételte, ha kérdésük van, az Információs Hivatal főigazgatója a jogszabályok adta lehetőségek között válaszol.

Szijjártó azt is mondta, nem tud arról nyilatkozni, hogy használta-e valaki a kémszoftvert Magyarországon, ő soha nem hozott ezzel kapcsolatos döntést.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink