A nap témája: Szinte Magyarország fizeti a legtöbbet az orosz gázért

A kormány kedvező árral kampányolt a Gazprommal kötött hosszútávú szerződés mellett, pedig sokkal többet fizet az orosz gázimportért, mint egyes Uniós országok.

Februárban köbméterenként nagyjából 394 forintos átlagáron érkezett Magyarországra az orosz földgáz. Ez hatszorosa annak, amennyit a lakosság fizet ugyanezért, és több mint a hétszerese az egy évvel korábbi szintnek. Több olyan régiós ország is van, amely az Eurostat adatai alapján hazánknál sokkal kevesebbet fizetett az orosz gázért. Az elég kis mennyiséget beszerző szlovének negyed-, a románok és a csehek pedig harmadáron vásároltak Magyarországhoz képest. A hazai ár az uniós átlagot is bő negyedével haladta meg – írta a G7.

A portálnak nyilatkozó szakértők szerint ez azért lehet, mert a Gazprom országonként eltérő árképletet használ, tehát az egyes országoknak más és más módon határozza meg az aktuális árat. Kotek Péter, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) főmunkatársának elmondása szerint jelentős árkülönbségek a hétpecsétes titokként őrzött szerződések több eltéréséből tevődhetnek össze. Ezek közül az egyik, hogy a Gazprom által alkalmazott díj milyen időeltolódással követi a piaci jegyzéseket.

Eszerint Magyarország számára két hónapos eltolódással határozzák meg az árat.

Ezért sokkal gyorsabban és látványosabban megjelenik a tőzsdei jegyzések változása. Egy másik jelentős eltérés az lehet, hogy mihez kötik az orosz gáz árát. A régebbi szerződéseknél még bevett gyakorlat volt az úgynevezett olajárindexálás, amikor a gáz helyettesítő terméke, a fűtőolaj jegyzéséből indultak ki. Mostanra ez a gyakorlat háttérbe szorult, és többnyire a tőzsdei gázár jelenti a viszonyítási alapot.

A portál megjegyzi, hogy idővel viszont változhat a helyzet, és előfordulhat, hogy néhány hónap múlva mi kapjuk olcsóbban a gázt, mint mondjuk a románok vagy a csehek.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Fehér zászló került a szegedi Fidesz-irodára

A Kétfarkú Kutya Párt szegedi passzivistái fehér zászlót helyeztek el a helyi Fidesz irodára tegnap. Ezzel utaltak Orbán Viktor politikai igazgatójának szavaira, aki szerint ha minket támadtak volna meg az oroszok az ukránok helyett, akkor nem védekeztünk volna.

Tovább olvasom »

Két évvel a Bartók bezárása után rájöttek, hogy kevés a parkoló az Almási iskolánál

Mint az ismert, botrányos körülmények között került lakat Makón a Bartók iskolaépületre 2022 nyarán. Többek között a szűkös parkolást is felhozták indokként a döntést ellenzők, de ezt nem igazán vette figyelembe a tankerület. A hétfői lakossági fórumon kiderült, hogy az önkormányzat fog új parkolókat létesíteni.

Tovább olvasom »