A nap témája: Több kórházban leállhat a betegellátás az Orvostechnikai Szövetség szerint

Június végére 70,2 milliárd forintra nőtt a kórházak adóssága. A négy orvosi egyetemmel együtt az adósságállomány elérte a 86,5 Mrd Ft-ot, ami történelmi rekord. Szerdán az Orvostechnikai Szövetség (OSZ) már arra figyelmeztetett, hogy mivel a kormány lépései nem elégségesek a lejárt tartozások részleges rendezésére sem, így „amennyiben nem történik intézkedés az államtól független tulajdonú gazdasági szereplők lejárt követeléseinek kiegyenlítésére, úgy – például az eszközhiány révén – több intézményben leállhat a betegellátás”.

Az OSZ szerint a kormány júliusban 39,3 milliárd forintot juttat az állami fenntartású fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézmények rezsiköltségeinek – és csak annak – finanszírozására. „Figyelembe véve azt, hogy az energiaszolgáltatók állami tulajdonban vannak, illetve hogy egyes további gazdasági szereplők – pl. a büntetés-végrehajtás gazdasági társaságai – által kibocsátott számlák kifizetése általános elsőbbséget élvez, elmondható, hogy a magyar állam egyelőre kizárólag az érdekkörébe tartozó vállalkozások helyzetének javítására koncentrál a költségvetési források felhasználása során” – írták.

A szövetség felmérése szerint a lejárt adósságállomány legalább fele a gyógyító technológiákat – így az orvostechnikai eszközöket – szállító cégek felé áll fenn. Mivel ezek a technológiák nélkülözhetetlenek a magas színvonalú gyógyítás során, a rendkívül rossz finanszírozási helyzet miatti esetleges kiesésük a betegellátásból, súlyos veszélyeket hordoz magában.

Mindezek miatt, az OSZ nyomatékosan kéri a kormányt, hogy gondoskodjon az egészségügyi intézmények megfelelő finanszírozásáról, és mihamarabb nyújtson segítséget abban, hogy a kórházak még a nyár folyamán ki tudják fizetni az összes beszállítójuk felé fennálló, lejárt tartozásukat.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Vezsenyi László után egy másik JAG-os pedagógusra is rászállt a tankerület

A József Attila Gimnázium új némettanára nagy lelkesedéssel kezdte el a tavalyi tanévet, de a hónap végén azt vette észre, hogy csaknem gyakornoki fizetést kap, noha már 27 úgynevezett „kiszámolt éve” van. Miután három levélben is hasztalan kérte a tankerülettől, hogy az elmaradt pénzeket fizessék ki, segítségért folyamodott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvédeihez.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

A nap témája: Módosították a mérgező gyárakról szóló kormányrendeletet, de nem zárták ki az akkugyárakat

A múlt héten a kormány a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva elrendelte, hogy a környezetvédelmi hatóság a jogsértés megszüntetése érdekében határozathozatal helyett környezetvédelmi hatósági szerződést köthet az adott céggel. Azóta pontosították a rendeletet, de az akkumulátorgyárakat továbbra sem zárták ki.

Tovább olvasom »