A nap témája:A magyarok kétharmada szerint a Fidesz megszegte kampányígéretét

A magyar emberek több mint kétharmada, azaz 68 százaléka szerint a Fidesz megszegte a rezsicsökkentés fenntartására vonatkozó választási ígéretét, ráadásul erről még a kormánypártiak 20 százaléka is így vélekedik – derül ki a Népszava által szerdán közölt Publicus-felmérésből.

Emellett a friss közvélemény-kutatás alapján

a válaszadók 58 százaléka hazugságnak, 18 százaléka tévedésnek minősíti a Fidesz azon állítását, hogy a magyar gazdaság erős, és fenntarthatók a kedvezmények.

A kutatás szerint a megkérdezettek 48 százaléka nem ért egyet, további 14 százaléka pedig „inkább nem ért egyet” az új rezsiszabályokkal, miszerint csupán az átlagfogyasztás szintjéig támogatja az állam a gáz és az áram költségeit. A rezsidíjak ily módon történő emelésével viszont a válaszadók 25 százaléka egyetért, további 10 százaléka pedig „inkább egyetért”. Az ellenzékiek nyilván jóval magasabb arányban utasítják el az intézkedést, azonban a bizonytalanok szintén az ellenzéki álláspontot erősítik.

Zömében az emberek azzal kalkulálnak, hogy a fogyasztásuk túllépi majd a támogatott szintet: 61 százalék számít magasabb gázköltségekre, 81 százalék pedig kedvezőtlenebb villanyszámlára. 47 százalék felelte azt, hogy várhatóan nagy nehézséget jelent majd kifizetnie a számlákat.

Az inflációs érzetek kapcsán a magyarok sokkal magasabb drágulást éreznek a bőrükön:

átlagosan 44 százalékos inflációt érzékelnek, ami épp a duplája a hivatalos adatoknak.

A megkérdezettek csaknem fele, 47 százaléka szerint az áremelkedés mértéke tavalyhoz képest a 30 százalékot is meghaladja.

Azt illetően, hogy az elkövetkező évben mi lesz majd a legmegterhelőbb probléma, a legtöbben, 60 százaléknyian úgy feleltek, az élelmiszerárak növekedése, de szorosan követi ezt 57 százalékkal a rezsiárak emelkedése is. A nyugdíjak és fizetések vásárlóerejének zsugorodásáról 49 százalék, a megtakarítások csökkenéséről 43 százalék, általában a megélhetésről 30 százalék állította ugyanezt. Az érintettek szerint mindezek költsége „nagyon súlyosan fogja érinteni” őket.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink