A Nemzetközi Roma Világnapot és a Roma Kultúra Világnapját ünnepelték Makón

Az ENSZ a Roma Kultúra Világnapjává nyilvánította április 8-át is, ezt a cigányság a legfontosabb „nemzeti” ünnepeként tartja számon. Ehhez kapcsolódóan előadásra és mulatságra várták a Dr. Waltner Károly Otthon gyermekeit.

Gyermekink nagy része roma származású. Azon vagyunk, hogy a roma kultúra részeseivé váljanak, mert az fontos a későbbi identitástudatukhoz. Április 8-a a Nemzetközi Roma Világnap. Ennek apropóján szerettünk volna olyat nyújtani a gyermekeknek, ami élményszámba megy nekik. Megkértem Farkas Félix roma nemzetiségi szószólót, hogy támogassa a rendezvényt. Neki köszönhetően jött el a ROMANO TEATRO miskolci színtársulat az „Egy darabot a szívemből” c. előadással. A makói, csanádpalotai és szegvári gyermekotthon lakóinak kedveskedünk ezzel a programmal – tudtuk meg Kovács Sándornétól, a szegedi Dr. Waltner Károly Otthon Makói Gyermekotthonának fejlesztő pedagógusától.

Károlyi Sándor, a megyei Lungo Drom elnöke felidézte a megyében élő roma kulturális életet. Elmondta, a 19. századtól kezdve a második világháborúig nagy népszerűségnek örvendtek a cigány muzsikosok Makón és Apátfalván is. A romák maguk között azonban mást énekeltek, mint egy lakodalomban, kocsmában – ez előfordul napjainkban is. Az apátfalvi és makói cigányfolkról együttes Nógrád megyében lépett fel először, de az áttörés a nemzetiségi napokon következett be, amit 1999 óta minden évben megrendeznek.

Nagyon sokan összetévesztik, azt mondják a cigány himnusz a Zöld az erdő, zöld a mező. A himnusz valójában a Mentem, mentem – tájékoztatott köszöntőjében Farkas Félix. Az országgyűlés roma nemzetiségi szószólója kifejtette: addig őrzi meg a nemzet önmagát, míg megőrzi kultúráját. Ha ezt elveszíti, akkor ezzel elveszett a nemzet is. Amikor megkérték, hogy jöjjön Makóra, örömmel mondott igent, mert úgy gondolta, hogy ,,a világ minden részére el kell jutni, be kell mutatni a mi kultúránkat.

Az előadás után pizza, sütemény és táncmulatság várta a résztvevőket.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink