A rendőrség nem leplezi le a kamupártokat, a választási közpénztolvajok simán megússzák

Ismét kifogott a rendőrségen a tavalyi országgyűlési választásokon induló kamupártok felderítése, a nyomozásokat a Magyar Narancs információi szerint egymás után, eredménytelenül függesztik fel.

Pedig most sem volt bonyolult a helyzet:

  • soha nem látott, hallott, értelmes program nélküli pártok jelentek meg
  • ezek más szervezetektől, pártoktól szerzett aláírásgyűjtő ívekről lemásolták az ajánlásokat, olykor még elhunyt emberek is aláírtak nekik
  • az ajánlások után felvették a támogatási pénzeket, amiket valamire el is költöttek
  • a választásokon senki nem szavazott rájuk
  • hiába jelentették fel őket, a rendőrség több mint egy év után eredménytelenül függeszti fel a nyomozásokat
  • tehát idén ősszel lehet folytatni a választási csalásokat

A cikk két, tavalyi feljelentést idéz, amiket a Hajrá, Magyarország Párttal és a NET Párttal szemben tett meg két orosházi önkormányzati képviselő, a szocialista Füvesi Sándor, és a jobbikos Szabó Ervin.

A lapnak Füvesi Sándor azt mondta, még saját, hamisított aláírását is megtalálta az íveken a régi lakcímével együtt, míg Szabó Ervin hozzátette, több aláírásgyűjtő íven a nevek sorrendje is egyezett, amiből az következik, hogy az adatokat átmásolták egyik ívről a másikra.

A két politikus még tavaly márciusban feljelentést tett

  • személyes adattal való visszaélés,
  • közokirat-hamisítás,
  • valamint választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény alapos gyanúja miatt.

A rendőrség azonban több mint egy év után felfüggesztette a nyomozásokat, miután kihallgatták a két párt vezetőit, és azok nem túl meglepő módon senkire nem emlékeztek pártjuk köreiből, és semmit nem tudtak a hamisításokról.

A lap az eljárás felfüggesztéséről szóló határozat indoklását idézve azt írja, a hatóság elismerte, hogy mindkét jelölőszervezet esetében lefoglalták az aláírásgyűjtő íveket, valamint, hogy ezeken nagy számban szerepelt „nyilvánvalóan valótlan tartalmú adat”, amely már elhunyt személyek személyi számát, lakhelyét és „aláírását” is tartalmazták. Sőt, a dokumentum szerint

„szemrevételezéssel az is megállapítható volt, hogy az eredetitől eltérő hamisgyanús aláírás sokasága volt az íveken”.

A feljelentők szerint a rendőrség nem fektetett elegendő energiát a nyomozásba, az ügyvédként dolgozó jobbikos Szabó Ervin úgy látja, a hatóság inkább kibúvókat keresett, hogy gyorsan le lehessen zárni az ügyet.

A csaló kamupártok egyébként milliárdos kárt okoznak az adófizetőknek, hiszen úgy veszik fel az állami támogatásokat, hogy azok eredménytelenül tűnnek el.

A törvény ugyan visszafizetésre kötelezi az olyan pártokat, akik például 0,02 százalékos eredményre tapsoltak el 100 millió forintot, de ezek behajtási aránya gyakorlatilag nulla.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink