Javában zajlik a szegedi Móra Ferenc Múzeum felújítása

Intenzíven folyik a Móra Ferenc Múzeum felújítása Szegeden. Az elmúlt időszakban az épületen kívül és belül is elkezdődtek a felújítási munkálatok: felállványozták a homlokzatot a homlokzatfelújítás apropóján, illetve a Kultúrpalota épületén belül is folyamatosan dolgoznak a szakemberek – írja honlapján a múzeum.

A felújítás során a múzeum főépülete, valamint a Vár turisztikai célú fejlesztése történik meg, melyet 899 millió forint vissza nem térítendő összeggel támogat az Európai Unió. Ehhez Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata további több, mint 500 millió forintos saját forrással járul hozzá.

A beruházásnak köszönhetően felújítják kívülről a Móra Ferenc Múzeum épületét, valamint új kiállításokat és egy kilátót is létrehoznak. A Vár és Kőtár szintén megújul majd, és itt is új kiállítás fogja várni a látogatókat. A projekt célja a két épület turisztikai célú fejlesztése, látogatóbarát- és élményelemekkel történő bővítése.

(fotó: Móra Ferenc Múzeum facebook)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

,,Könnyű úgy reménykedni, hogy meg sem fordul a fejedben a reménytelenség érzése. A remény azt jelenti, akkor bízunk akár a lehetetlenben, akár a csodában, amikor bizonytalan a holnapunk.”

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Gyógykezelés után nem tért vissza a börtönbe

A férfit a rendőrség már másnap elfogta és előállította. A járási ügyészség fogolyszökés bűntette miatt emelt vádat, és indítványozta, hogy a férfival szemben a bíróság a bűnösség beismerése esetére további 30 nap elzárást szabjon ki – közölte a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség.

Tovább olvasom »