A szegedi Fidesz új elnöke a DK-ból érkezett és még mindig tag lehet

Augusztus végén lemondott Bartók Csaba a szegedi Fidesz vezetéséről. Utódja Rádi Feríz, egyiptomi származású üzletember lett, aki korábban a Demokratikus Koalíció Agrárkabinetében tevékenykedett és a párt tagja is volt és nem értett egyet a kormánnyal.

Rádi neve egyáltalán nem ismert a szegedi közéletben, azt azonban a szeged.hu megtudta, Rádi évekkel ezelőtt a szegedi Demokratikus Koalíció körül tevékenykedett és közeli forrásaik szerint nemcsak dolgozott a pártnak, de tagja is volt a DK-nak az új szegedi Fidesz-elnök.

Fideszes körökben azt állítják, hogy nem volt ismert számukra, hogy ellenzéki politikai tevékenységhez csatlakozott korábban az új elnökük. Rádi legalább öt éve a Fidesznél aktivista és keményen dolgozik.

A fiatalember civilben Dudits Dénessel dolgozott hosszú éveken át, akiről viszont közismert, hogy a GMO, azaz a génmódosított növények elfogadtatásért küzdött harciasan.

Vagyis nemcsak hogy egykori „gyurcsányista” aktivistát igazolt le a szegedi Fidesz, és választotta meg elnökének, hanem még az Alaptörvénnyel ellentétes tudományos nézeteket elfogadva folytatja a szakmai munkáját.

A szeged.hu ma arról írt: arról van tudomásuk, hogy a sebtiben és eltávozását szóban bejelentő Rádi Feríz írásban elmulasztotta kilépését rögzíteni, holott ezt a DK szabályzata előírja.

Így pro forma, nem csak a Fidesznek, de a Demokratikus Koalíciónak is tagja.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink