A Szijjártót jachtoztató Szíjj Lászlóé lett a Villa Vitaet üzemeltető cég is

Már nemcsak a Villa Vitae nevű üdülőhely ingatlana, hanem az azt üzemeltető Villa Ingatlan Zrt. is a külügyminisztert, Mészáros Lőrinc milliárdos oligarchát vagy épp Homolya Róbert MÁV-vezért saját luxusjachtján üdültető Szíjj László milliárdos vállalkozó tulajdonát képezi – derítette ki az Alfahír.

A cégbírósági iratok közt bukkantak rá arra a 2021. augusztus 14-én kelt nyilatkozatra, melyben a Villa Ingatlan Zrt. részvényeinek tulajdonosai (Eppel János, a fiai, illetve az E55 Kft.) átruházzák a részvényeket a Minerva Bizalmi Vagyonkezelő Zrt.-re.

A tényleges tulajdonos azonban nem a vagyonkezelő, hanem – akárcsak az ingatlan esetében – maga Szíjj László lett.

Ez az ugyancsak a cégbírósági aktában elhelyezett bizalmi vagyonkezelési szerződés kivonatából derül ki. Az viszont nem derül ki, hogy a 16 millió forint névértékű részvénycsomagért mennyit fizetett a milliárdos üzletember. A Villa Ingatlan Kft., majd később Zrt. 2019-ben még nem termelt bevételt (vélhetően az még az E55 Kft.-be folyt be), de 2020-ban már 15,4 millió forintos forgalom mellett 2,7 millió forint adózott profitot hozott.

A Villa Vitae tehát már nemcsak telekjogilag, hanem üzemeltetés szempontjából is teljes egészében Szíjj Lászlóé. A félmilliárdos uniós forrás tehát mindössze öt évig „járult hozzá a külföldi és hazai turisták hosszú távú ott tartózkodásához” (ahogy a honlapjukon még mindig megtalálható pályázati tájékoztató fogalmaz). Ezután már ez a brüsszeli pénz a Fidesz-közeli milliárdosok (és vélhetően politikusok) kényelmét fogja szolgálni.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Nagyéren már eldőlt a választás

Nagyéren nem kell izgulni, hogy ki lesz a polgármester és a képviselők, ugyanis a 388 választópolgár ugyanazokra szavazhat, akikre öt évvel ezelőtt. Vagyis ugyanannyi induló van, amennyi mandátum.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink