A tankerület hivatalnokai 28,5 millió forint jutalmat kaptak, a közalkalmazottak csak 7,9 milliót

41 kormány- és köztisztviselő között 28,5 millió forintot osztottak szét a Hódmezővásárhelyi Tankerületben tavaly. Az 1595 pedagógus, technikus között pedig mindössze 7,9 millió forintot – derül ki a hodpress.hu öszesítéséből.

A portál a tankerület 2021-es beszámolójában találta meg az adatokat. Ezek alapján míg egy iskolai dolgozó (technikus, tanár vagy tanító) átlagosan nem egész 5 ezer forint bónuszt kapott, addig egy tankerületi bürokrata átlagosan közel 700 ezer forinttal lett gazdagabb. Ez száznegyvenszeres különbséget jelent. A 41 vezető még több mint 30 millió forint béren kívüli juttatást kapott, az iskolai dolgozók között pedig mindössze 4,4 milliót osztottak szét.

A lap megjegyezi, a legmagasabb jutalmat, másfél millió forintot az egyébként évi 12 millió forintos illetménnyel bíró tankerületi vezető kapta.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Interaktív táblákkal gyarapodott a makói Návay iskola

Tegnap, Mikulás napján 10 darab okostáblát kapott a fenntartótól a Hódmezővásárhelyi SZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium, ezzel lényegében megközelítették a 100 százalékos ellátottságot. A jó hírről csütörtökön sajtótájékoztatón számoltak be.

Tovább »

A legtöbb Spar sem nyit ki szenteste napján

A karácsonyi ünnepekre való nyugodt, békés odafigyelés érdekében a SPAR Magyarország december 24-én az INTERSPAR-okat és egyes bevásárlóközpontokban lévő SPAR és City SPAR szupermarketeket kivéve zárva tartja saját üzemeltetésű üzleteinek jelentős részét.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink