A térségből is mentek a budapesti tüntetésre

[ad 1]

Szombaton a Kossuth téren tüntettek a tanárok, szülők a jelenleg működő oktatási rendszer ellen. A demonstrációt a Pedagógusok Szakszervezete szervezte. A fővárosi megmozduláson a makói kistérségből is voltak résztvevők.

A bálok miatt a környékbeli pedagógusok egy része nem tudott elmenni a főváros tüntetésre, ennek ellenére egy teli busz elindult, valamint néhányan autóval és vonattal keltek útra.

12746341_10208368892721986_1988248274_n

A szakadó eső ellenére megtelt a Kossuth tér, ahol először Varga Andrea, az Autonóm Területi Szakszervezet nevében mondott beszédet. Emlékeztetett a kormány technikájára: béremeléseket jelent be, látszattárgyalásokat kezdeményez, miközben feszültséget, ellentétet szítanak, irigységet generálnak az emberekben.

– Amihez a Fidesz-KDNP hozzányúl, azt vagy ellopják, vagy tönkreteszik – mondta Szűcs Viktória a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke.

Sándor Mária, a ,,fekete ruhás nővér” szerint még rosszabb lett a helyzet minden területen: oktatásban, egészségügyben, szociális területen. – Ez nemzetrontás – mondta.

Csak papíron működik az oktatás… apropó, papír az nincs – utalt a közoktatásban tapasztalható állapotokra Pukli István, a budapesti Teleki Blanka Gimnázium igazgatója. Mint ismert, a Hermann Ottó Gimnázium tiltakozásához elsőként ez az iskola csatlakozott.

12735713_10208368890921941_542591008_n

Utolsó felszólaló Galló Istvánné a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke volt.

„Azért vagyunk itt, hogy megmutassuk, nem tűrjük tovább”

  • hogy tönkretegyék gyermekeink jövőjét, egy ország jövőjét
  • nem tűrjük, hogy félelemben tartsanak bennünket, hogy egymás ellen fordítsanak minket,
  • mutassuk meg a gyermekeinknek, hogy nem tűrjük, hogy naponta megalázzanak minket
  • nem engedünk a követelésünkből: a közoktatás rendszerszintű átalakításából
  • nem hagyjuk, hogy húzzák az időt

– sorolta.

Végül tekintsék meg az egyik szülő, Fazekas Gergely vicces, ám sajnos igaz felszólalását:

[ad 2]

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink