A tesztek megsemmisítésével a Fidesz megadta a kegyelemdöfést a magyaroknak

Kedden derült ki, hogy 5 milliárd forint értékű, lejárt szavatosságú PCR-teszteket semmisítenek meg 239 ezer forintért. A Jobbik szerint ,,amikor azt hinnénk, tizenegy év alatt a Fidesz minden hitványságát kitapasztaltuk, sikerül meglepniük újabb embertelen mélységekkel.”

Az ellenzéki párt emlékeztetett, számtalanszor javasolták, kérlelték a Fidesz padsoraiban ülő honatyákat, hogy legalább a tesztet – ha már mást nem –, legalább azt tegyék ingyenesen elérhetővé a magyar emberek biztonsága érdekében.

,,Minden észérvünk süket fülekre talált, az egyébként is omladozó egészségügy pedig minden eddiginél nagyobb nyomás alá került”

– emelték ki.

,,Sok ezer áldozat után pedig megadja a végső kegyelemdöfést a Fidesz: lejárt PCR-teszteket semmisítenek meg! Egy olyan országban, ahol több tízezer honfitársunk vesztette életét, hogyan lehet fel nem használt teszt?”

– tették fel a kérdést.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink