A Varga Juditról terjesztett állítások miatt nyomozás indult

Varga Judit igazságügyi miniszter nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt ismeretlen tettes ellen tett feljelentést az ügyészségen. Szerinte „a bejegyzésekben nőként és családanyaként is próbálták valótlan állításokkal nyilvánosan megalázni”, tehát alapvetően megalázónak tartja a heteroszexualitástól való eltérést.

Mint az ismert, azt állította róla „Az ördög ügyvédje” néven működő oldal, hogy korábban biszexuális kalandjai voltak és valamilyen korrupciós ügyben is érintett, ami a Völner-botrányhoz kapcsolódhat. A korábban Borkai Zsolt győri fideszes polgármester jachtos-orgiázós felvételét is nyilvánosságra hozó oldal egyelőre semmilyen bizonyítékkal nem támasztotta alá állításait, noha erre ígéretet tett.

A tárcavezető mindenesetre rágalmazásnak tartja a leírtakat és jogi lépéseket tett. Az ügyészség szerdán kiadott közleménye szerint a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség a nyomozást nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségének gyanúja miatt elrendelte, amelynek teljesítésével a Budapesti Rendőr-főkapitányságot bízta meg.

Azt írják, a sértett szerint 2021. december 27-én ismeretlen elkövető „Az ördög ügyvédje” elnevezésű közösségi oldalon valótlan állításokat tett a szexuális orientációjára vonatkozóan, valamint arról, hogy egy korrupciós ügyben közvetlenül érintett.

Az internetes közösségi hálózaton létrehozott „Az ördög ügyvédje” elnevezésű profil felhasználásával kapcsolatos más bűncselekmény miatt a Fővárosi Főügyészség a közelmúltban vádat emelt. Az ugyanazon internetes profillal elkövetett újabb bűncselekmény esetében az ügyészség által történő vádképviselet eljárási, bizonyítási szempontból célszerű és indokolt – közölték.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Megszűnik a határellenőrzés Kiszomboron és Nagylakon

A soros magyar európai uniós elnökség egyik fontos célkitűzése az volt, hogy még az év vége előtt pont kerülhessen a schengeni övezet bővítésére, és ez sikerült is, Bulgária és Románia január elsejétől a zóna része lesz – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

Tovább olvasom »