A vásárhelyi költőnő szerint a Bessenyei-díjat felfalta a politika

,,A politikát az a személy vitte bele, aki most a sértett felháborodásának szerepébe bújva, azt meglovagolva, támad. Bennem végtelen szomorúság maradt, mert a bizottságba történő felkérést tisztelettel fogadtam. Apukám emléke miatt is, akinek személyéhez kötődik a díj gondolata. Biztos vagyok benne, hogy ez egy értékes elismerésként indult… de a politika ezt is felfalta” – közölte saját oldalán Arany-Tóth Katalin.

Valakiknek érdeke volt, hogy ez az interjú minden vásárhelyi postaládába is bekerüljön, mivel sokan nem olvassák már a Promenádot. […] Az ominózus bizottsági ülésen új tagként jelen voltam, ahol az interjúalany pimaszul arrogáns és kioktató kommunikációját döbbenettel hallgattam végig. A cikkben tett nyilatkozata tele van csúsztatással, befolyásolási céllal félrefogalmazott mondatokkal, érzelmi alapú, elfogult, személyes aspektusból közvetített véleményekkel, alaptalan vádakkal.

– fogalmazott Arany-Tóth Katalin.

Szerinte Élthes Eszter interjúja nem hiteles információ, a költőnő szerint a pontosnak tűnő adatok mellett olyan lényeges információkat hallgat el, aminek közlése objektivitásra világított volna, így az ellentmondásos információ már nem tette volna lehetővé e cikk lejárató célját.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

14 éve hunyt el Popper Péter pszichológus, klinikai gyermek-szakpszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár, író. Évtizedekig hazánk egyik legnépszerűbb pszichológusa.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink