Két férfi sorozatban rabolta ki a tanyákat

A szegedi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki két férfit, akik zsombói, ásotthalmi, mórahalmi és ruzsai ingatlanokból egyebek mellett műszaki cikkeket, szerszámgépeket, valamint üzemanyagot vittek el. Lopás miatt indult ellenük eljárás.

A megalapozott gyanú szerint a feltételezett elkövetők 2020 januárjában Zsombón, Ásotthalmon, Mórahalmon és Ruzsán külterületi ingatlanokba törtek be. A 26 éves ásotthalmi és a 17 éves üllési gyanúsítottak többek között gázolajat, szeszes italokat, kézi szerszámgépeket, valamint egy kamerarendszerhez tartozó beltéri egységet vittek el, csaknem egymillió forint értékben. A rendőrök a nyomozás során rövid időn belül megállapították a feltételezett elkövetők személyazonosságát, akiket gyanúsítottként kihallgattak.

A nyomozók a terhelteknél tartott kutatás során az eltulajdonított vagyontárgyak egy részét megtalálták és lefoglalták. Ellenük üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Szegedi Rendőrkapitányságon.

A 26 éves gyanúsítottat a rendőrök őrizetbe vették és az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására.

(police.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Makóról Vásárhelyre viszik a súlyos covidos betegeket

Tekintettel arra, hogy COVID intenzív részleg jelenleg Hódmezővásárhelyen működik, így a makói telephelyünkön ellátott beteg állapotromlása esetén, amennyiben a beteg állapota potenciálisan intenzív terápiás ellátást igényel, úgy Hódmezővásárhelyre kerülnek átszállításra – olvasható a kórház honlapján a tájékoztatás, melyet Dr. Kallai Árpád főigazgató írt alá.

Tovább »

Jakab: a szabadságharcosnál tele lett a gatya

Úgy rögzítette az üzemanyagárat 480 forinton, hogy egy újjal nem nyúlt az adókhoz. A szabadságharcosnál tele lett a gatya. Kell a pénz, kell az adó,  hogy legyen miből kifizetni a 13.havi nyugdíjat – reagált a Jobbik elnöke a miniszterelnök reggeli rádióinterjújára.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Átvette díszpolgári címét Martonosi György

A múlt héten méltó körülmények között adták át Dr. Martonosi Györgynek a „Maroslele Díszpolgára” címet, valamint Gazdag Istvánnak a „Maroslele Községért” címet. Kitüntetésükről a képviselő-testület még szeptemberben döntött. Az elismeréseket a Lelei Napok keretein belül szerették volna átadni, de sajnos azon nem tudtak részt venni.

Tovább olvasom »