📺 Áfamentessé tenné az alapvető élelmiszereket a Jobbik, hogy ne nyerészkedjen a magyarokon a kormány

Az Orbán-kormány válság idején is tovább szedi a rekorder 27 százalékos élelmiszeráfát – erről beszélt Jakab Péter, a Jobbik elnöke Facebook oldalára feltöltött videójában.

A magyar néppárt elnöke szerint olyan idők jönnek, amikor a jobbikosoknak radikális válaszokat kell adniuk a magyar emberek bajaira. Úgy látja, ezek az idők itt vannak, hiszen olyan méreteket ölt a drágulás, ami azonnali és radikális beavatkozásokat igényel. 

Csak az elmúlt egy évben a tojás, a tészta, a paradicsom, a kávé 50 százalékkal, a liszt 25 százalékkal lett drágább, de a zsemle és a kifli ára is másfélszeresére nőtt.

,,A magyarok jelentős hányada most már kénytelen az alapvető élelmiszerekből is lemondani, mert ilyen árak, bérek és nyugdíjak mellett egyszerűen nem futja rá. A magyar emberek harmada már ott tart, hogy kénytelen a tejen és a kenyéren is spórolni. Ebben a helyzetben a megszorítás netovábbja a 27 százalékos áfát rápakolni az élelmiszerekre”

– emelte ki Jakab, hozzátéve, hogy a kormány még ebben a helyzetben is képes nyerészkedni a magyarokon, ahelyett, hogy megvédené őket a drágulástól.

Szerinte a kormány lényegében nem tesz semmit azon kívül, hogy stratégiai nyugalommal szemléli az eseményeket. Épp ez az, amiből nekik, jobbikosoknak elegük lett.

Mint mondta, az egységes ellenzék abban már korábban megállapodott, hogy az alapvető élelmiszerek áfáját éle kell vinni 5 százalékra. Jakab Péter szerint ugyanakkor ez nem elég.

A Jobbik azt követeli, hogy a kormány ideiglenesen, egy az egyben engedje el az alapvető élelmiszerek áfáját. Ne szedjen be semennyi százalékot! Nulla legyen a szám.

Jakab felidézte, a lengyel kormány ezt már megtette, most a magyar kabineten lenne a sor.

A magyar néppárt vezetője arról is beszélt, hogy az intézkedés nagyjából 180 milliárd forintba kerülne, vagyis az áfa elengedésével ennyit lehetne otthagyni a magyar emberek pénztárcájában.

Végezetül elmondta, várják a kormány intézkedését, hozzátéve, azt már látták, hogy a nemi átalakító műtétektől hogyan védik meg az óvodásokat, de most már azt akarják látni, hogyan védik meg a drágulástól a magyar embereket. Az eszköz a kormány kezében van.

(alfahir.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

📺 Varga Ferenc: Nonszensz, hogy egy kukásautón dolgozó sokkal többet keres, mint egy kezdő pedagógus

“Láthatjuk, hogy a kormány folyamatosan azzal hakzinik, hogy majd a következő három évben 10-10 százalékkal megemeli a bérüket. De azt gondolom, hogy nonszensz az, nem lenézve a szakmát, hogy egy kukásautón dolgozó sokkal többet keres, mint egy kezdő pedagógus, aki a jövő nemzedékét neveli gyakorlatilag” – mondta Varga Ferenc, a Jobbik országgyűlési képviselője az N1TV Képviselő vágta című műsorában.

Tovább olvasom »

A nap témája: Elszállhatnak a temetkezési költségek is

Az utóbbi években stabilan, kiszámíthatóan emelkedtek a koporsós és hamvasztásos temetkezési alapszolgáltatások árai. Egészen mostanáig, ugyanis „a hazai temetkezési szolgáltatók bajba kerülhetnek a gazdasági környezet radikális romlása miatt, emiatt pedig komoly áremelések várhatóak a jövőben” – közölte a Magyar Temetkezési Szolgáltatók Egyesületének elnöke, Palkovics Katalin az rtl.hu érdeklődésére.

Tovább olvasom »