Alig volt érdeklődő a makói önkormányzat elbaltázott rezsipályázatára

Az önkormányzat 2023. február 15. és október 31. között várta a pályázatokat, már azoktól, akik addig nem csődöltek be. Mindezt alátámasztja, hogy a teljes keretösszeg alig 4 százalékát kellett kifizetni a vállalkozások felé.

A makói önkormányzat még az előző fűtési szezonban hirdetett pályázatot helyi mikrovállalkozásoknak gáz, távhő és villamosenergia támogatására. Már az eredeti felhívás is érthetetlen volt, hiszen 2023. február 15. és 2023. március 31. között lehetett pályázni elszámoló számlával. Ugyanakkor sokan még nem is kaptak addig elszámoló számlát.

Miután a megadott határidőig 2 érvényes pályázat érkezett be, a határidőt kitolták október 31-ig. Nagy tolakodás ezt követően sem volt, a legutóbbi testületi ülésen kiderült az 50 millió forintos keretösszegből 2 milliót fizettek ki a pályázóknak.

Ez mindössze 4 százalék, vagyis a kapkodva kiírt pályázat, a rossz határidők és a minimális tájékoztatás sem segített, hogy minél többen jelentkezzenek. Mindenesetre volt, aki élt a lehetőséggel, például az aljegyző családjának cége: a MED-OPTI Kft. 111 ezer forintot kapott, hozzájuk tartozik a Bakos Optika, amelynek vezetője a városháza aljegyzőjének az édesanyja és testvére.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink