? Állásajánlatokat is kaptak a Galamb diákjai a Borona Pikniken

Mezőgazdasági gépésztechnikusok, mezőgazdasági technikusok, mezőgazdasági gépészek és kertész tanulók mutatkoztak be szombat délelőtt a Galamb József Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola nyílt rendezvényén az intézmény tankertjében. Van olyan tanuló, aki a sikeres vizsga után mehet is dolgozni egy algyői céghez. A bemutatón volt még állatsimogató, virágvásár és kézműves termékek vására.

Pár éve találták ki a Borona Piknik nevű rendezvényt a tanműhelyre alapozva, de most először rendezték a tankertben, mert itt a mezőgazdaság több szegmensét be tudják mutatni. Az alapötlet az, hogy a végzés előtt álló diákok élesben bemutassák azokat a feladatokat, amik a szakmai vizsgáikon lesznek. Illetve környékbeli vállalkozók is jelen vannak, akik megismerhetik a tanulók felkészültségét. – A makói vállalkozók nem nagyon vesznek részt ezen a programon, pedig tudnak róla, bár senki nem próféta a saját hazájában. Annak örülök, hogy Szegedről, Algyőről, Orosházáról érkeztek vállalkozók – fogalmazott a Makói Csípősnek Horváth Zoltán.

Boldizsár István már nyugdíjas, de most ő jött el munkaerőt keresni a családi vállalkozásukba

Az igazgatótól megtudtuk, idén meg is történt az első megegyezés: egy algyői vállalkozó munkát ajánlott egy technikusi vizsga előtt álló fiatalnak, aki elfogadta azt. Boldizsár István, az algyői Boldi Farm Kft. alapítója elmondta: jelenleg ketten dolgoznak náluk az iskola korábbi tanulói közül, ugyanakkor egyikük főiskolára készül, helyette jött keresni új munkaerőt – úgy látszik, meg is találta. Neki a feladata traktorvezetés, szántás, tárcsázás lesz. A makói Galamb iskolával egyébként nagyon elégedett.

A rendezvényen a tankertben folyó munkához kapcsolódó vállalkozók, kutatóintézetek is kiállítást tartottak. A Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási NKft. a VegaAlga rendszert is bemutatta, ami a Zöldségcentrummal együtt egy közös fejlesztés. Itt az algakutatást, mezőgazdasági drónokat, az aquaponia rendszer működését ismerhettük meg. A nyílt napon a vállalkozók a kutatócégekkel is megegyezhetnek. Így pl. Algyőről a központi kutatócéghez és a Galambhoz is eljönnek az algakutatás kapcsán, a műtrágyák és a kemikáliák kiváltása miatt.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

79 éve született Soltész Rezső, magyar énekes, dalszerző, szövegíró, lapkiadó.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink