Átverés: Orbán Viktor adott kártérítést a raboknak, most meg eljátssza, hogy ez nem helyes

2016. október 25-én döntött úgy a Fidesz-KDNP, hogy törvénybe foglalja a rabok kártérítését. Hiába szavazott ellene a Jobbik, és hiába tartózkodott a többi ellenzéki erő is, a kormánypártok vitát nem ismerve szavazták meg a törvénymódosítást, melynek értelmében naponta 1200-1600 forintot fizetett a magyar állam minden olyan rabnak, aki sérelmezte fogvatartási körülményeit. Tette mindezt önként, és dalolva.

A kártérítések összege elérte a tízmilliárd forintot, Orbán Viktor pedig hirtelen megvilágosodott, és azzal kampányol, hogy nem akar fizetni.

A miniszterelnök friss és váratlan tiltakozása nem több egy olyan politikai fogásnál, ami a valóság helyett a jóhiszemű választók jogos érzelmeire, de egyben ártatlan tudatlanságára épít.

Először is: az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) több évnyi eljárás után 2015. március 10-én meghozott ítéletében hat rabnak összesen 26,3 millió forintot ítélt meg a rossz börtönkörülmények miatt, majd kimondta, hogy Magyarországnak javítania kell a börtönkörülményeken, mert azok jogsértők.

Ettől a ponttól kezdve precedens lett arra, hogy ha egy magyar rab az emberi jogi bírósághoz fordul, akkor nyerni fog. Márpedig ha egy rab pert nyert, akkor az államot kötelezik a kártérítés megfizetésére.

És ez ellen semmit nem lehet tenni, csak azt, hogy javítunk a körülményeken. Vagy mégsem fogadjuk el az Emberi Jogok Európai Egyezményét, amihez 1992-ben csatlakozunk.

A rabok ugyanis az Egyezményre hivatkozva nyertek, miszerint „senkit sem lehet kínzásnak, vagy embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni”.

Akkor sem, ha Orbán Viktor pár év cinkos hallgatás után felháborodik a Kormányinfón és a Kossuth Rádióban.

Éppen ezért döntött úgy Magyarország (vagyis a Fidesz-KDNP, mert egyedül ők szavaztak igennel), hogy a folyamatos bírósági kudarcok helyett inkább önként törvénybe foglalja a kártérítéseket.

Ezzel viszont megkönnyítették a rabok dolgát, és éppen ezért nincs semmi értelme annak, hogy Orbán Viktor 2020-ban bejelenti a tiltakozását.

A fizetésre ugyanis –köszönhetően a Fidesznek- már nem csak egy európai egyezmény, hanem egy magyar törvény is kötelezte az államot egészen addig, míg most hétvégén fel nem függesztették egy kormányhatározattal. Magyarul semmit nem csináltunk, mint elvesztettünk három évet, miközben szó nélkül fizettünk minden kártérítést. Most pedig folytatódhat az emberi jogi bíróság előtti bukássorozat, ami a mi szempontunkból ugyanazt jelenti: a végén, valahogy, de biztosan fizetünk.

„A Jobbik nem csak nem támogatta a törvényjavaslatot, de már akkor is felhívtuk a figyelmet arra, hogy a törvény lehetőséget fog nyújtani a raboknak és támogatóiknak a joggal való visszaélésre. Ez így is történt, amelyet egyedül a fideszes parlamenti többségnek köszönhetünk. Orbán Viktor újabb köpönyegforgatása, hogy a rabok bizniszének legnagyobb támogatójából annak ellenzőjévé változott hirtelen. A Fidesz 2016 őszén a rabok kártérítésének ügyében is elárulta az embereket, és most is csak megrogyott politikai népszerűségének kozmetikázása miatt fontos neki ez a téma, miközben álságosan elhallgatja, hogy a börtönbiznisz valójában miatta létezik.”

– kommentálta az új fideszes kampányt dr. Lukács László György, a Jobbik frakcióvezető-helyettese hétfő közleményében.

Szó sincs igazságról, ez csak kampány

Az elmúlt hetek eseményei alapján egyre nyilvánvalóbbnak tűnik, hogy Orbán bejelentését a Rogán Antal-féle propagandaminisztérium találhatta ki azért, hogy a kormánypártok népszerűségét egy hamisan tálalt üzenettel megpróbálják növelni.

Ugyanis aki nem tudja, hogy mi ad jogi alapot a bűnözők kártérítéseire, annak annyi is elég, hogy Orbán Viktorral egyet lehet érteni a harcában (=szavazat), függetlenül attól, hogy ez a kifizetéseket egyáltalán nem fogja megszüntetni, sőt.

Mert akár tetszik nekünk, akár nem, még ha kőbányába küldenénk az utolsó bolti tolvajt is, a nemzetközi egyezményeket és az ítéleteket nem fogja érdekelni, hogy mi mit érzünk igazságosnak. És ezt Orbán is tudja, csak nem beszél róla.

Jelenleg a börtönbiznisz nem csupán a bűnözőket pénzügyi érdekekből (sikerdíj) pénzhez juttató ügyvédek sara, hanem a magyar kormányé is, ami hosszú évek szerencsétlenkedése után, ígéretei ellenére máig nem épített fel egyetlen új börtönt sem. Viszont ameddig ez nem történik meg, és marad a 100% feletti zsúfoltság, addig fizetni fogunk – ha nem budapesti ítélettel, akkor újra strasbourgival.

A kérdés így csak annyi marad, hogy jó érzés-e az átverés, ha tetszik a harcias körítés?

(alfahir.hu nyomán)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink