Szombaton negyedik alkalommal rendezték meg a Makó Car Lifestyle Meet nevű autós találkozót. Több mint százan vettek részt és több mint nyolcvan autóval érkeztek az összejövetelre, melynek a Tesco parkolója volt a helyszíne.
Csorba Zoltán, az egyik szervező a Makói Csípősnek elmondta: az alapötlet onnan jött, hogy szeretnének egy autós közösséget kiépíteni Makón és környékén. Sokaknak az a problémája, hogy Budapesten és Nyugat-Magyarországon vannak nagyobb autós találkozók. Ezért páran úgy döntöttek, hogy csinálnak Makón is.
Felidézte: évente szerveznek találkozókat. Az első kettőt a Penny Market parkolójában tartották, nagy sikere volt, mindkétszer tele lett. A harmadik már a Tesconál volt. Elárulta, tervbe vették, hogy nagyobb szabású, két napos találkozót szervezzenek, ez jövő nyáron valósulhat meg.

A szervezők felvették a kapcsolatot a Dobai Customs Team-el, a Márkafüggetlen Garage csapatával, illetve a Molnár Autóház Kft. Szegeddel is – a rendezvényt ők is népszerűsítették csatornáikon. Csorba elmondása szerint a környékről mindenhonnan jöttek autósok, örülnek a tulajdonosok, hogy most ide elhozhatták az autójukat, amit szépítgetnek. Az új járgányok mellett régebbiekkel is megjelentek, vannak, akik igyekeznek megőrizni ezeket, mint például Dobaiék.
A szervezők oldalunkon keresztül is megköszöneték a Tesco makói áruházának, hogy helyet adtak. Az eseményről a rendőrség is tudott, nem gördítetteket akadályt a találkozó elé.
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |