Az ellenzék szerint Orbán Viktorig vezetnek a ,,Rogán-Schadl-Völner-féle végrehajtói maffiahálózat” szálai

Az ellenzék közös képviselőjelöltjei vasárnap belső vizsgálatot követeltek az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi) a végrehajtóknál történt letartóztatások ügyében.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, az ellenzék közös képviselőjelöltje Budapest 15. számú választókörzetében a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón azt mondta, a ,,Rogán-Schadl-Völner-féle végrehajtói maffiahálózatról” szóló cikkek rámutattak, hogy az állam lényegében egy ,,végrehajtói maffiahálózatot” működtet.

Kiemelte, a kabinet megpróbál úgy tenni, mintha semmi köze nem lenne az ügyhöz, pedig

,,egészen a központig és egészen a miniszterelnökig vezetnek a szálak”.

Kunhalmi Ágnes azt mondta: az Emminek meg kell válaszolnia, hogy indult-e belső vizsgálat a sajtóban megjelent korrupciós információk alapján, továbbá az ott ismertetett kenőpénzekből kapott-e a miniszter vagy a felsőoktatásért felelős államtitkár.

Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese, az ellenzék közös képviselőjelöltje Budapest 4. számú választókörzetében azt mondta, hogy a kormány teljes tevékenysége egy az ,,államot leuraló bűnszervezet” kiépítésére irányult az elmúlt 12 évben.

,,Orbán Viktor és bandája erkölcsileg és politikailag is megbukott, az ítéletet pedig április 3-án a választók fogják kimondani felettük”

– tette hozzá Tordai Bence.  

Berecz Mátyás, az ellenzék közös képviselőjelöltje Heves megye 1. számú választókörzetében azt kérdezte, hogy a felsőoktatásért felelős államtitkár miért nem nyilatkozott még az ügyben.

Az ellenzéki politikus szerint emellett arra is választ vár Rogán Antaltól, hogy tudott-e ,,kabinetvezetője és Schadl György közös ügyeiről”.

Tóth Endre, a Momentum elnökségi tagja, az ellenzék közös képviselőjelöltje Budapest 18. számú választókörzetében úgy fogalmazott, miközben a ,,mindennapi emberek éhbérért robotolnak”, a kiváltságos réteg ,,egymásnak osztogatja a zsíros falatokat„, és bármit el tud intézni olyan embereken keresztül, mint Schadl György.

Az ellenzék célja, hogy az április 3-i parlamenti választáson megváltoztassa ezt az ,,urambátyám rendszert” – mondta.

(MTI)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap témája: Módosították a mérgező gyárakról szóló kormányrendeletet, de nem zárták ki az akkugyárakat

A múlt héten a kormány a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva elrendelte, hogy a környezetvédelmi hatóság a jogsértés megszüntetése érdekében határozathozatal helyett környezetvédelmi hatósági szerződést köthet az adott céggel. Azóta pontosították a rendeletet, de az akkumulátorgyárakat továbbra sem zárták ki.

Tovább »

A nap idézete

164 éve született Benedek Elek, magyar újságíró, író, országgyűlési képviselő, „a nagy mesemondó”.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

A nap témája: Módosították a mérgező gyárakról szóló kormányrendeletet, de nem zárták ki az akkugyárakat

A múlt héten a kormány a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva elrendelte, hogy a környezetvédelmi hatóság a jogsértés megszüntetése érdekében határozathozatal helyett környezetvédelmi hatósági szerződést köthet az adott céggel. Azóta pontosították a rendeletet, de az akkumulátorgyárakat továbbra sem zárták ki.

Tovább olvasom »