Az ellenzék választ vár Orbántól, hogy tölthetett 40 percet a magyar légtérben egy bombát szállító drón

Az Egységben Magyarországért azonnali és határozott választ vár Orbán Viktortól arra, hogy szerinte képes-e a magyar honvédelem megvédeni Magyarországot azután, hogy március 10-én éjjel 40 percen át zavartalanul repülhetett a magyar légtérben az a TU-141 típusú drón, amelyre a horvát védelmi miniszter közlése szerint egy bomba volt rögzítve.

Az ellenzéki szövetség azt kérdezi a Honvédelmi Minisztériumtól, hogy álláspontjuk szerint Magyarország védelmét az jelenti-e, az amit a pénteki közleményükben írtak, hogy „nagy sebességgel közlekedő eszközt már Ukrajna területén is érzékeltük … hazánkba történő belépésétől mindvégig nyomon követve és ellenőrzés alatt tartva, az az ország légteréből távozott.”

Kérdezzük a minisztériumot és a miniszterelnököt, hogy felszálltak-e a Gripenek ellenőrizni a drónt? Ha nem, miért nem?

– írják az ellenzéki pártok.

Az Egységben Magyarországért álláspontja szerint ha a magyar honvédség tényleg észlelete a drónt, akkor elfogadhatatlan magyarázkodás, hogy úgy ítélték meg, hogy az nem jelentett veszélyt.

Ez nem stratégiai nyugalom, hanem közveszélyes mulasztás és dilettáns kormányzás

– jelentették ki.

Ezért követelik a minisztériumtól és a miniszterelnöktől, egyértelmű választ adjanak arra, hogy tudták-e hogy a TU-14-es bombával van felszerelve és, hogy levonják-e a megfelelő konzekvenciákat. Választ várnak Orbán Viktortól arra is, hogy szerinte ezek után mennyire hiteles az ő szájából a „megvédjük Magyarországot” szlogen?

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

70 éve született Hűvösvölgyi Ildikó, Kossuth-díjas magyar színművésznő. Férje Kisfaludy András Balázs Béla-díjasrendező.

Tovább »

Makó lett a legsportosabb település a Kihívás Napján

Hatalmas sikerrel zajlott az 2023-as Kihívás Napja: idén összesen 276 munkahelyi csapat, 166 tanintézmény, 63 település, 83 közösség, 1008 budapesti rendőr, 607 fő 3-1-2 meridián-tornázó több mint 50 millió percet mozgott a Kihívás Napja eseményhez kapcsolódóan – adták hírül a szervezők.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink