Az elöregededés fenyegeti Makót

A település erősen elöregedőnek tekinthető – olvasható a makói önkormányzat által összeállított Helyi Esélyegyenlőségi Programban. Az adatok szerint évről évre nő a 65 év felettiek száma, míg a 14 év alattiaké nem változik döntően.

A Helyi Esélyegyenlőségi Program a tavaly októberi testületi ülésen került elő, akkor a testület egyébként elfogadta. A 114 oldalas mellékletben mellébeszélés nélkül látható Makó demográfiai helyzete.

Az öregedési index azt mutatja meg, hogy 100 fő 14 év alattira mennyi fő 65 felüli jut. A 65 év felettiek száma magasabb, ezért az öregedési index 100 felett van. A település erősen elöregedőnek tekinthető – írja a program melléklete.

Számszerűsítve ez azt jelenti, hogy míg 2016-ban 4.620 65 év feletti lakos volt, 2021-ben már 4.921, míg a 0-14 évesek száma ebben a két évben 3.237, illetve 3.229 volt.

A jelenségre az októberi ülésen felhívta a figyelmet Zeitler Ádám is. Az önkormányzati képviselő elmondta, igaz, hogy ez 100 éve érinti Makót, de kezdeni kell vele valamit, lassítani a folyamatot, ezért akkor közös gondolkozásra hívott mindenkit.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink