Az orbáni gazdaságpolitika eredménye: Még drágább az életed!

Itt az új fideszes rekord: 15 éve nem volt ekkora mértékű infláció hazánkban. Nem a világválság előestéjén – mint 2007-ben –, hanem ahhoz képest békeidőben. Ezt megint nem teszik majd ki az ablakba – írja közleményében a Jobbik.

A KSH szerint januárban az árak 7,9 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban – azonban egyes alapvető élelmiszerek 30 százalék felett drágultak. Akad olyan termék, aminek az áremelkedése egyenes sokkoló, még decemberhez képest is.

Ez a 8 százalék is elég optimistának tűnik, és már önmagában elviszi a 13. havi nyugdíj teljes összegét vagy az szja-visszatérítést. Miközben béremelésről a legtöbben továbbra is csak a KSH-jelentésben olvasnak. Amit az egyik kezével ad, azt a másikkal gyorsan visszavesz – orbáni barba-trükk gyakorlati kivitelezésben – fogalmazott az ellenzéki párt.

Közben persze sorjázik a fideszes szemfényvesztés, hogy majd februárban… akkor jobban állnak majd a számok. Nos csirkemell-befagyasztás ide, lisztbefagyasztás oda – semmi jele nincs annak, hogy az Orbán-Matolcsy-Varga trió gazdaságpolitikája a hazudozáson kívül látna más kiutat, és a következő hónapban többet érne az átlagember fizetése. Legfeljebb annyi történt most, hogy a boltosokat és a benzinkutasokat harcba küldték az infláció ellen, közben a maffiakormány tagjai a Karmelita kolostor körbe kordonozott fedezékében épp a politikai túlélésükről konspirálnak.

– jelentették ki.

A Jobbik közölte: az a helyzet, hogy itt már mindenki a végkimerülésig harcol az infláció ellen. Egyedül a kormány nem tesz semmit. Vagy, mert fogalma sincs mit is kellene tenni, vagy azért, mert esze ágában sincs a magyarok terheit enyhíteni: az Orbán-kormány beszedi a világbajnok áfát a legszegényebbektől is.

12 évnyi orbáni teljhatalom és „jobban teljesítés” után egyre kevesebb kerül a magyar ember kosarába. Életszínvonal tekintetében pedig oda jutottunk, hogy már csak a bolgárok vannak nálunk rosszabb helyzetben az Európai Unióban

– írták.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap témája: A hét elején még esőre számíthatunk

Csapadékosabbá válik az időjárás a hét elején: többfelé kell esőre, záporra, zivatarra számítani, emellett élénk, olykor erős szél valószínű. A hét második fele szárazabbnak ígérkezik, csak elszórtan lehet zápor, zivatar, és a hőmérséklet csúcsértéke az átmeneti visszaesést követően a hét végére ismét megközelíti a 30 Celsius-fokot

Tovább »

A nap idézete

123 éve született Gábor Dénes (született Günszberg) Nobel-díjasmagyar fizikus, gépészmérnök, villamosmérnök, a holográfia feltalálója.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

A nap témája: A hét elején még esőre számíthatunk

Csapadékosabbá válik az időjárás a hét elején: többfelé kell esőre, záporra, zivatarra számítani, emellett élénk, olykor erős szél valószínű. A hét második fele szárazabbnak ígérkezik, csak elszórtan lehet zápor, zivatar, és a hőmérséklet csúcsértéke az átmeneti visszaesést követően a hét végére ismét megközelíti a 30 Celsius-fokot

Tovább olvasom »