Az ügyészség szerint nem erőszakolták meg a rendőrnőt a kollégái

Nem erőszakolták meg kollégái a feljelentést tevő rendőrnőt, ezért az ügyészség bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást – tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) kedden az MTI-t.

A KNYF közleménye szerint egy rendőrnő feljelentése alapján nyomozást rendeltek el más akaratnyilvánításra képtelen állapotát felhasználva, azonos alkalommal többek által elkövetett szexuális erőszak, kényszerítés hatósági eljárásban, tiltott adatszerzés, hivatali visszaélés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt.

A rendőrnő azt mondta: háromnapos határrendészeti szolgálata alatt két kollégája – egy harmadik társuk által a lefoglalt szerekből eltulajdonított anyaggal – elkábította, majd mindketten közösültek vele. A nő állítása szerint az elkövetők a történtekről videófelvételt készítettek, amelyet közzétettek az interneten, valamint egy üzenetküldő alkalmazáson, a rendőrségi laktanyában lévő ágya fölé és a zuhanyzóban elhelyezett kamerák felvételeivel együtt. Minderről két hónappal később értesült, amikor egy kolléganője megmutatta neki és meg is osztotta vele a videofelvételt – közölte. A rendőrnő beszélt arról is, hogy az egyik erőszaktevő beszámolt neki az elkövetés részleteiről, megöléssel fenyegette, ha erről bárkinek beszél, és azt is mondta neki, hogy rajta kívül két másik kolléganőjüket is „elintézték„.

A KNYF közleménye szerint azonban a széles körű nyomozás során beszerzett bizonyítékok a feljelentő valamennyi állítását egyértelműen cáfolták; a nő az elmondottakat többször módosította, azokat alátámasztani nem tudta és ellentmondásokba keveredett.

A rendőrnő által megnevezett egyik elkövető több száz kilométerre tartózkodott az állítólagos elkövetéskor. A rendőrnő nem is beszélt azzal a kolléganőjével, akitől – állítása szerint – tudomást szerzett a történtekről. A hivatkozott videofelvétel nem létezik, ahogy a rendőrök közötti üzenetküldő alkalmazásban sincs nyoma a rendőrnőt érintő tartalmaknak. A szakértői vizsgálatok szerint a szolgálat során használt rendőrségi jármű üléshuzatán és a nő ruházatán nem volt anyagmaradvány. A nyomozás eredménye alapján a rendőrnő lakókörnyezetében nem volt kamera, az elöljáróinak becsatolt írásbeli jelentését nem hamisították meg, továbbá más nők sem jelezték, hogy sérelmükre kollégáik erőszakos bűncselekményt követtek volna el – sorolták.

Kétséget kizáró módon megállapítható, hogy a rendőrnőt kollégái nem erőszakolták meg és sérelmére más bűncselekmény sem történt; mindezek alapján a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntette – írta a KNYF a közleményében.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

49 éve született Elek Ferenc Jászai Mari-díjas magyar színész, a Budapesti Katona József Színház tagja.

Tovább »

Madármegfigyelő túra lesz holnap Apátfalvánál

Júniusban, a Magyar Nemzeti Parkok Hete programsorozat keretében a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság valamennyi tájegységén szervezünk túrákat, előadásokat. A térségben Apátfalvánál lesz madármegfigyelő túra holnap reggel.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Rendvédelmi napot rendeztek a Kálvin Téri Református Általános Iskolában

A diákok és pedagógusok kedden először történelmi utazást tehettek a „Petőfi 200” Emlékév alkalmából az 1848/49-es szabadságharc Szegedi 3. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület jóvoltából, majd a hódmezővásárhelyi Kinizsi Pál 30. páncélozott Gyalogdandár Helyőrség Támogató Parancsnokság Komendáns Szakaszdíszelgő csoportjának fegyveres alaki bemutatóját tekinthették meg.

Tovább olvasom »

A nap témája: Történelmi bűn, hogy a kormánynak továbbra sem számítanak a magyar kis- és közepes vállalkozások

,,A magyar nemzeti érdek elárulása az, amit a magát nemzetinek hazudó Orbán-kormány művel! Miközben a magyar családi, kis- és közepes vállalkozásokat a multikkal ellentétben nemhogy nem tekinti stratégiai partnernek a Fidesz, de válogatott módokon ellehetetleníti őket, a külföldi befektetőkkel egészen más a helyzet”- írja csütörtöki közleményében a Jobbik-Konzervatívok.

Tovább olvasom »