Az új Ptk. miatt új létesítő okirat kell az egesületeknek

[ad 1]

A Polgári Törvénykönyv hatályba léptetéséről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény rendelkezése alapján az egyesületek és alapítványok 2016. március 15. napját követően csak az új Ptk. rendelkezéseinek megfelelő létesítő okirat alapján működhetnek.

A fenti rendelkezés következménye, hogy az új Polgári Törvénykönyv – 2014. március 15-én megvalósult – hatálybalépésekor a civil szervezetek nyilvántartásába bejegyzett, illetve bejegyzés alatt álló egyesület és alapítvány a törvény hatálybalépését követő első létesítő okirat módosítással egyidejűleg köteles a létesítő okiratának mindazon rendelkezését felülvizsgálni és szükség szerint módosítani, amelyek nem felelnek meg az új Ptk. szabályainak.

A fentiekkel összefüggésben a Szegedi Törvényszék felhívja a civil szervezetek, illetőleg jogi képviselőik figyelmét arra, hogy az előírt létesítő okirat kötelező módosítás végső törvényi határideje 2016. március 15. napja, tehát legkésőbb 2016. március hó 14. napjáig kell az ezzel összefüggő változásbejegyzési kérelmeiket a bíróságon előterjeszteni.

Kiemelendő, hogy 2015. január 1. napját követően új (ÁNYK) formanyomtatványok kerültek bevezetésre, amelyek a www.birosag.hu oldalon érhetők el. Fontos tudnivaló, hogy a formanyomtatványok használatához egy külön program letöltése is szükséges, illetőleg, hogy mind az egyesületekre, mind az alapítványokra külön, egymástól eltérő formanyomtatvány vonatkozik.

A fenti nyomtatványokon túlmenően a weboldal civil szervezetekre vonatkozó részénél, a http://birosag.hu/allampolgaroknak/civil-szervezetek/okirat-sablonok link alatt az eljárásban felhasználható számos egyéb formanyomtatvány és mintaokirat letöltésére van lehetőség.

A nyomtatványok elektronikusan, avagy papír alapon is benyújthatók, azonban pl.: közhasznú szervezetek, hegyközségek, szövetségek, jogi képviselővel eljáró civil szervezetek számára az eljárás kötelezően elektronikus.

Annak érdekében, hogy a jogi képviselővel nem rendelkező civil és civilnek nem minősülő szervezetek el tudják készíteni a változásbejegyzés iránti kérelmeiket, a Szegedi Törvényszék 2015. november hó 20. napjától kezdődően péntekenként a délelőtti órákban (8-12-ig) ügyfélfogadást tart.

(Szegedi Törvényszék Sajtóosztály)

[ad 2]

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink