Bakancsban rugdosta a barátnőjét, majd étolajjal akarta felgyújtani magát, a lányt és saját apját

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a szegedi férfival szemben, aki idén januárban ittas állapotban életveszélyes sérüléseket okozott barátnőjének  – közölte az ügyészség.

A vádirat szerint a férfi 2019. tavaszán ismerkedett meg a francia állampolgárságú nővel, majd közöttük szerelmi viszony alakult ki, azonban együtt nem éltek, de gyakran tartózkodtak a vádlott édesapjának lakásában. Így történt ez 2020. január 19. napjára virradóra is, amikor a lakásba ittas állapotban visszatérő férfi hajnalban a lámpát felkapcsolva a sértettet felébresztette, majd a szobában törni-zúzni kezdett és minden különösebb szóváltás nélkül egy recés pengéjű konyhai késsel rátámadt. A sértett a védekezés során a kés pengéjére ráfogott megpróbálva azt a vádlott kezéből kicsavarni. A dulakodás során a földre eső és ott fekvő sértett mellkasába a bakancsot viselő vádlott legalább egy alkalommal, közepes erővel belerúgott a sértett négy bordáját is eltörve. A törött bordák következtében a sértettnél közvetett életveszélyes sérülést eredményező és kórházi ellátását is igénylő lég- és vérmell alakult ki, ami négy hét alatt gyógyult meg. Mindezeken túlmenően a sértettnek a kezén vágott, valamint a fején kisebb hámsérülései is keletkeztek, melyek külön-külön, illetve együttesen is nyolc napon belül gyógyultak.

A vádlott miután a sértettet megrugdosta, a konyhába ment, ahol egy üveg étolajat vett elő, majd azt a sértettre, a lakásban szintén jelen lévő édesapjára, valamint saját magára locsolta. Ezután elővett egy öngyújtót és azzal a felkiáltással, hogy „most mind a hárman meg fogunk halni” megpróbálta az olajjal meglocsolt tárgyakat, illetőleg ruházatot meggyújtani. A vádlott öngyújtója azonban nem működött, valamint az étolaj önmagában szobahőmérsékleten begyulladásra, így sérülés okozására is alkalmatlan.

A főügyészség a vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja.

A vádemeléskor letartóztatásban lévő vádlott bűnösségéről a Szegedi Törvényszék fog dönteni.

(ugyeszseg.hu, fotó: illusztráció)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Legfrissebb híreink

Az emberek elkezdték felhalmozni az élelmiszert, lejárhat az árstop

A múlt hétvégén nemcsak a szokásos nagybevásárlást végezték el az emberek, hanem az árstopos termékekből is többet vásároltak, elkezdtek felhalmozni, mivel senki sem tudja, hogy a jövő héttől megszűnik-e az árstop, amelynek hatására hatalmasat drágulnának ezek a termékek – írja a Portfolio.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Vizsgálják a Tisza és a Maros gátrendszerét

A Tisza és a Maros alsó szakaszának településeket, ipari és mezőgazdasági területeket és nem utolsó sorban emberéleteket is védő, 80 kilométeres gátrendszerét vizsgálják a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói roncsolásmentes módszerekkel – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

Tovább olvasom »