Egy megdőlt fát vágtak vissza a makói tűzoltók szerda délután, amely nem is az önkormányzathoz, nem is a postához, hanem az Invitelhez tartozik. A munkálatokat Molnár László, frissen kinevezett városüzemeltetési tanácsnok szorgalmazta.
– Városüzemeltetési tanácsnokként szívügyemnek tekintem a város minden történését, már a kinevezésem előtt is így tettem. Szabadságom idején a közösségi médiában láttam egy bejegyzést, miszerint a Tömörkény utcában, mint kiderült az Invitel udvarán egy hatalmas ecetfa ráhajlik a kerítésre, a parkoló autók felé – mondta el a Makói Csípősnek Molnár László képviselő (Lokálpatrióták), tanácsnok.

Tudomása szerint éppen a mai napon egy faág leszakadt az említett fáról, kárt okozva ezzel. A hasonló eseteket megelőzendő, felvette a kapcsolatot a Városüzemeltetési divízió vezetőjével és a makói tűzoltó-parancsnoksággal, hiszen bármikor bekövetkezhet egy nagyobb viharnál, hogy ez a fa rádől egy autóra, gyalogosra.
A tűzoltók teljes útzár mellett szakszerűen levágták az ágakat és csak a fa kisebb törzse maradt meg.
Minden feladatot sajnos azonnal nem tudunk elvégezni, de a jelzéseket köszönöm, ez a bizalom jele. Ami nem az önkormányzat kezelésébe tartozik, annak az állapotáért ne bántsunk a város munkásait, hanem keressük meg, hogy kihez tartozik az adott terület
– kérte Molnár László, aki szerint most kivételesen veszélyhelyzet volt, azonnali megoldásra volt szükség, ezért megköszönte a tűzoltók gyors segítségét.
A látványos munkáról még több fotót töltöttünk fel a Facebook oldalunkra:

