Részben Kovács Sándor (Fidesz) alpolgármesterré választása miatt változott a bizottságok összetétele Makón, valamint újra van városüzemeltetési tanácsnok.
Farkas Éva Erzsébet (Fidesz) a múlt heti testületi ülésen felidézte, hogy 2024. óta nem volt városüzemeltetési tanácsnok (ez egyébként Mágori András volt). A polgármester most Molnár Lászlót (Lokálpatrióták) kérte fel. Indoklásként elmondta, hogy az elmúlt másfél évben kifejezetten olyan ügyekkel kapcsolatosan egyeztettek, amelyekből kiderült, hogy a városüzemeltetéshez köthető, jó rálátása van ezekre a területekre, illetve Molnár László olyan közösségekben dolgozik, szolgál jelenleg is, ahol ezekkel a problémákkal közvetlenül is találkozik.
Az érintett elmondta, hogy a város további érdekeit és szolgálatait képviselve szeretné megköszönni a megtiszteltetést és elfogadja a jelölést.
A polgármester idősügyi tanácsnoknak Botlik Anitát (Fidesz) javasolta lett. Ezt eddig Kovács Sándor töltötte be, de ő most alpolgármester lett. Ő arról beszélt, már több mint 25 éve dolgozik idősek között, úgyhogy bízik benne, hogy méltó utódja lesz Kovács Sándornak, mint idősügyi tanácsnok és méltóképpen fogja szolgálni ezt a területet a városban, a jelölést pedig elfogadja.
A Makovecz Imre és Városüzemeltetési Bizottság elnökének Tóth Ferenc képviselőt (Fidesz) javasolta Farkas Éva, amelyet szintén Kovács Sándor töltött be. Szintén Kovács alpolgármesterré válása miatt új tag kell az Emberi Erőforrások Bizottságába, ide Vass Gábor került be.
A személyi változásokat a képviselő-testület megszavazta.

