? Bayer Zsolték parádéztak a Hír TV-ben: ellenzéki női politikusokat „némbereztek”

A Hír TV Sajtóklub című műsorában ismét nagyot mentek a kormánytévé emberei. Bayer Zsolt miután alaposan felhergelte magát azon, hogy Szél Bernadett, Szabó Tímea és Bősz Anett kikelt magából, amiért Orbán Viktor Karikó Katalint, a Pfizer vakcinájának megalkotóját „kisújszállási asszonyság”-nak nevezte, azzal köszönt be a műsorba, hogy

szerintem így, kis hangulati elemként induljunk neki három némberrel az újévnek.

Akadt indok is minderre, ami hasonlóan frappáns: az ő szótárukban a három ellenzéki politikust a némber jelzővel lehet a legjobban körülírni. Néző László, a Mediaworks vezetője profi szakemberként azt is előre látta, hogy bár a „némberezéssel” nincs gond, maximum az ellenzéki lapok fogják majd meglovagolni:

Azt hiszem a némberrel még lesz gondod, majd még megéneklik ezt az ellenzéki portálokon

– lássanak csodát igaza lett! Néző gyorsan felvette a műsor fonalát és miután a „nem tudom, ezt a Szabó, Szél és hogy hívják a harmadikat….?” problémakörön sikerült túljutnia egy kis segítséggel, megjegyezte

a Szőb az jobb lenne, mert akkor mindegyik neve alliterálna a nevük is…hogy ezt majd magukban hogy rendezik el, ők micsodák vajon? Nők, asszonyok….?” „…vagy némberek!

Egyetlen kérdés maradt már csak nyitva: Bayerék micsodák vajon?

(alfahir.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

A nap témája: Történelmi bűn, hogy a kormánynak továbbra sem számítanak a magyar kis- és közepes vállalkozások

,,A magyar nemzeti érdek elárulása az, amit a magát nemzetinek hazudó Orbán-kormány művel! Miközben a magyar családi, kis- és közepes vállalkozásokat a multikkal ellentétben nemhogy nem tekinti stratégiai partnernek a Fidesz, de válogatott módokon ellehetetleníti őket, a külföldi befektetőkkel egészen más a helyzet”- írja csütörtöki közleményében a Jobbik-Konzervatívok.

Tovább olvasom »