Bemutatták a Makó anno könyvsorozat befejező (?) részét

[ad 1]

Közel négyszáz képet tartalmaz a Makó anno könyvsorozat legújabb, a tervek szerint utolsó része. A művet teltház előtt mutatták be a könyvtárban. 

16296210 77823633

Halász Tamás, a kötet szerzője szűk egy év alatt állította össze a könyvet, melyben az 1800-as évek végétől az 1970-es végéig láthatunk fotókat a régi Makóról. – Börcsök és Homonnai képeket digitalizáltam a múzeum üvegnegatívjai közül, illetve akadt Puszta János fotós munkáinak digitalizálásából is – árulta el.

Ez már a hatodik könyv, mely városunk korábbi épületeit, tereit mutatja meg: született három képeslapos és három fotós összeállítás. – Az 1960-89 között tevékenykedő Puszta képei között lehet még egy pár használható, de nem annyi, hogy egy egész könyvvé álljon össze – tudtuk meg a szerzőtől.

Ha Makóról nem is láthatunk újabb képeket, sportfotós összeállítás még következhet. Ezt tavaszra szeretnék megjelentetni, ám rengeteg az anyag, mely feldolgozás alatt áll.

A most megjelent Makó anno könyvet az előrendelés alapján a könyvtárban vehetik át azok, akik nem tudtak elmenni a megnyitóra.

[ad 2]

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

79 éve született Soltész Rezső, magyar énekes, dalszerző, szövegíró, lapkiadó.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink