Bohócdoktorok adománycsomagokkal segítik a háborúból menekülő ukrajnai kisgyermekeket

A Mátrix Közhasznú Alapítvány piros orros bohócdoktorai a héten a harmadik adomány csomagot indították útnak a háború miatt menekülni kényszerülő családok felé. A lakossággal közösen gyermekruhákat, tartós élelmiszert, ágymatracot, pelenkát, higiéniai dolgokat, illetve 500 tábla Szeretetcsokit vittek, a bajban lévők azt nagy szeretettel fogadták.

Az önkéntesen működő Mátrix Közhasznú Alapítvány csapata szállítók, adományozók, adományt fogadók, szállást adók, illetve jótékonysági önkéntesek jelentkezését várja. Ahol tudnak a bohócdoktorok is bevetik magukat. Rácz Anett alapítványi elnök az emberek segítségét kéri: iskolák, cégek, magánszemélyek, civilek, politikusok, szegények, gazdagok mind fogjunk össze, segítsünk közösen megtölteni a következő háborús menekültek számára készülő segélyszállítmányt minden földi jóval!

Mikor? Hova?
Centerke Adományozó Központ
Adomány leadás: kedd és péntek 10-16 óra között
Cím: Szeged, Tisza Lajos krt 12. (Dózsa utca sarok)
Web: www.centerke.hu

A háború okozta veszélyhelyzetben a következő adományokkal tud segíteni:
– tisztálkodó szerek, szappan, tusfürdő, női dolgok,
– wc papír, zsebkendő, törlőkendő, babatörlő kendő,
– pokróc, törölköző, esőkabát, esernyő,
– kötszer, gyógyszer (pl. recept nélküli fájdalom csillapító)
– meleg – jó ruházat,
– konzerv, tartós élelem,
– kisüveges üdítők – ásványvíz,
– tea és kávé, cukor, tej, ez az azonnali ellátásban segít
– ropi és keksz, nápolyi,
– kakaós tej gyerekeknek, kicsi szívószálas üdítők,

Így is segítheti a jótékonysági akció sikerét:

1. Adománnyal: az alapítvány 11735005-20510350 -es hivatalos számlaszámára átutalt összeg 100%-ban a jótékonysági programok finanszírozására kerül felhasználásra.

2. PayPal támogatás révén: az info@matrixalapitvany.hu paypal címre átutalt összeg 100%-ban a jótékonysági programok finanszírozására kerül felhasználásra.

3. Adományvonallal: a Mátrix Közhasznú Alapítvány ADHAT Segélyvonalán hívással és SMS-el is segíthet! Hívd a 13600 -as telefonszámot (mindenféle előhívó nélkül), majd az automata bejelentkezése után add meg az alapítvány kódját, a 22 -est! Ha könnyebb az SMS, akkor a 13600 -as számra küldjed a 22 -est. Egy hívás vagy egy üzenet 500 Ft. Ennyit kapunk, és ennyit is számláznak az adott telefonszámlára!

Adó 1 százalék felajánlással: éves szinten tízezernél több segítségnyújtást támogathatsz adó 1 százalék felajánlásod révén. Adóbevalláskor a Mátrix Közhasznú Alapítvány 18472273-1-06 adószámát add meg, vagy május 20-ig rendelkezz az eSzja adóbevallásban.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap témája: A hét elején még esőre számíthatunk

Csapadékosabbá válik az időjárás a hét elején: többfelé kell esőre, záporra, zivatarra számítani, emellett élénk, olykor erős szél valószínű. A hét második fele szárazabbnak ígérkezik, csak elszórtan lehet zápor, zivatar, és a hőmérséklet csúcsértéke az átmeneti visszaesést követően a hét végére ismét megközelíti a 30 Celsius-fokot

Tovább »

A nap idézete

123 éve született Gábor Dénes (született Günszberg) Nobel-díjasmagyar fizikus, gépészmérnök, villamosmérnök, a holográfia feltalálója.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

A nap idézete

110 éve született Szegeden Sőtér István Kossuth-díjas író, irodalomtörténész, esszéista, egyetemi tanár.

Tovább olvasom »