![](https://mcsipos.hu/wp-content/uploads/2020/05/farkaseva0507.jpg)
Már csak 12 személy van hatósági karanténban Makón
Folyamatosan csökken a hatósági házi karanténban lévők száma – derült ki Farkas Éva Erzsébet mai online tájékoztatójából. A polgármester elmondta azt is, hogy csak a
Folyamatosan csökken a hatósági házi karanténban lévők száma – derült ki Farkas Éva Erzsébet mai online tájékoztatójából. A polgármester elmondta azt is, hogy csak a
A PETRA (Perspektíva Integráció Szolgáltatásfejlesztés Hódmezővásárhely Modellprogram) a társadalmi integrációt erősíti, mindazon sérülékeny csoportok esélynövelését szolgálják, akik önerőből nehezen jutnak olyan szolgáltatásokhoz, amelyek a tudásalapú
Csak telefonos konzultáció után kerülhet sor személyes orvos-beteg találkozásra, amelynek előjegyzés szerint kell történnie, a jogszabály szerinti heti 15 órában. Óránként maximum 4 beteg vizsgálata
A rendőrség adatai szerint 30 fő van hatósági karanténban, őket a rendőrség rendszeresen ellenőrzi. 240 esetben intézkedtek. Az országos könnyítések Hódmezővásárhelyen is sok eddigi szabályt
A tűzoltók nyitották fel a lezárt lakást. Makón, a Mikes Kelemen utcában egy idős, beteg ember elesett, nem tudott ajtót nyitni a mentőszolgálat munkatársainak. A
Május 4-étől Budapesten és Pest megyén kívül jelentős enyhítések lépnek életbe a kijárási korlátozás szabályaiban. Az operatív törzs vasárnapi tájékoztatóján erről tudhattunk meg fontos részleteket.
Ma már tiltott az exportja annak a Hybribio Biotech gyártotta koronavírus-gyorstesztnek, melyből március végén 30 ezer darabolt vásárolt Magyarország – írja a Direkt36 a 444-en. A
Április 30-án, csütörtökön ismét sátrat telepítettek az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonái a hódmezővásárhelyi kórház területére. A koronavírus-járvány miatt kialakult rendkívüli vészhelyzetben – a
Május 1-től közel 18 ezer fő bevonásával országos vizsgálatsorozat indult hazánk négy orvosokat képző egyeteme – a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem,
Az üzletekben mindenki köteles a szájat és az orrot eltakaró eszközt (orvosi maszk, sál, kendő) viselni – ez Hódmezővásárhelen már húsvétkor így volt. Ezen kívül