Megyénkben az egyik legmagasabb a szakemberhiány
Nagyjából négy és fél hónap telik el egy szakemberrel való kapcsolatfelvétel és a munka tényleges megkezdése között egy lakásfelújításnál – derült ki a Mapei Kft.
Nagyjából négy és fél hónap telik el egy szakemberrel való kapcsolatfelvétel és a munka tényleges megkezdése között egy lakásfelújításnál – derült ki a Mapei Kft.
A január végi 263 millió forintos tartozás február végére 377 millió forint lett – derül ki a Magyar Államkincstár friss kimutatásából. Országosan egy hónap alatt 3,4
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Felderítő Főosztály Emberkereskedelem Elleni Osztályán indult nyomozás egy hódmezővásárhelyi család ellen, mert felmerült a gyanú, hogy 2016 és 2019
A makóiak 4-1-re győztek a Hódmezővásárhely II. ellen szombaton. A találkozó különlegessége az volt, hogy a szurkolók a Makói Városi Televízió jóvoltából és a Makó
Akik könnyebben felépülnek, azokat pedig a makói kórházban látják el – derült ki Farkas Éva Erzsébet mai tájékoztatójából. Az elmúlt egy évben a polgármester most
A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a fiatal hódmezővásárhelyi férfival szemben, aki két évvel ezelőtt meglopta saját dédnagymamáját, valamint elsikkasztotta főbérlője berendezési tárgyait is
A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a fiatal felnőtt férfivel szemben, aki a vád szerint egy idős, kerékpározó nőt rabolt ki. A vádirat szerint
A hódmezővásárhelyi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a szeghalmi férfival szemben, aki 2018 nyarától egy éven keresztül több sértettől vett át előleget ház körüli
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy aki ittasan járművet vezet, veszélyezteti saját és mások életét, testi épségét. A rendőrök Szegeden négy, Hódmezővásárhelyen
A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat kitüntető elismerést ad a Bodrogi Bau Kft. alapítójának március 15. alkalmából. Ez a vásárhelyi cég újította fel többek között a piacot